Lemaradtak a magyar egyetemek, a kormánybiztos szerint "fel kell kavarni az állóvizet"

Stumpf István egyetemi átszervezésekért felelős kormánybiztos szerint "világossá vált, hogy nem szabad olyan struktúrára pénzt költeni, amelyik nem tudja hozni az elvárt minőséget", márpedig szerinte a magyar felsőoktatás lemaradt a világ élmezőnyétől, sőt még Közép-Európától is.

  • Eduline

A Magyar Nemzetnek adott interjújában Stumpf István elismételte azokat az érveket, amelyekkel a fenntartóváltás előtt álló intézmények dolgozóit igyekeztek meggyőzni: az egyetemi dolgozók két lépcsőben 15-15 százalékos béremelésre számíthatnak, és az új finanszírozási rendszerben a jelenleginél sokkal jobban kereshet majd, aki jól teljesít.

A felsőoktatás strukturális átalakításásért felelős kormánybiztos szerint fel kell kavarni az állóvizet a felsőoktatásban. "Világossá vált, hogy nem szabad olyan struktúrába pénzt költeni, amelyik nem tudja hozni az elvárt minőséget" - tette hozzá. Stump István szerint összességében a hazai felsőoktatás lemaradt a világ élmezőnyétől, sőt még Közép-Európától is. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy "a Corvinusnak néhány éven belül reális lehetősége van a kiugrásra, Közép-Európában az első öt közé kerülhet. De nagyot ugorhat felfelé az agráregyetem is, ha csak a kitűzött célok nyolcvan százaléka megvalósul. Nagyon jól teljesít az Állatorvos-tudományi Egyetem, művészeti területen pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemtől várhatunk sokat."

Stump István az interjúban arra is kitért, hogyan oszlik majd el a már többször is említett 1500 milliárd forint, amit a felsőoktatás fejlesztésére fordítanak. "Az innovációs tárca 2021 és 2026 közötti időszakra készített számításai szerint a teljes összegből 955 milliárd forint megy a strukturális átalakításra" - kezdte a felsorolást. Elmondása szerint ebből szeretnének például "minőségi ösztönző rendszert" kialakítani a dolgozóknak, ebből költenek az infrastruktúra fenntartására, oktatási, művészeti tevékenységre.

"A képzési szerkezet reformjára, a felnőttképzés megújítására, a digitális átállás támogatására és az akkreditált vizsgaközpontok felállítására 172 milliárd forint jut, a tudományos, innovációs parkok és a nemzeti laboratóriumok létrehozására pedig 382 milliárd forint" - mondta, megismételve azt, amit Palkovics László innovációs és technológiai miniszter korábban már kijelentett, miszerint "a milliárdokból nem csak a modellváltó egyetemek kapnak majd".

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.