Könnyítést kapnak a félév teljesítéséhez a tesztelésben részt vevő hallgatók

Kásler Miklós javaslatcsomagját a kormány is támogatja.

  • Eduline

Az emberi erőforrások minisztere szerda délután a Facebook-oldalán közölte:

Kezdeményezésemre azon hallgatóknak, akik szolgálatot vállalnak a koronavírussal szembeni küzdelemben, biztosítjuk a szemeszter könnyebb teljesítésének feltételeit. 

Mint írta, a kormány támogatja a könnyítésekre vonatkozó javaslatcsomagot, amelynek részleteiről hamarosan tájékoztatást kapnak az érintettek is. Majd hozzátette: "a hallgatóink önzetlen odaadással álltak hazánk szolgálatába, a kormány pedig elkötelezett példamutató önkénteseink támogatása tekintetében".

Kezdeményezésemre azon hallgatóknak, akik szolgálatot vállalnak a koronavírussal szembeni küzdelemben, biztosítjuk a...

Közzétette: Kásler Miklós – 2020. december 2., szerda

Korábban beszámoltunk róla, hogy a tesztelésben részt vevő egyetemisták közül sokan nem tudnak úgy tanulni, mint korábban, hiszen ezt a mintavétellel töltött munkaórák után kell megtenniük, ezért bizonytalannak érzik a félévüket. Az orvosi és egészségügyis hallgatók egyébként a tesztelésben eltöltött órákat gyakorlati tevékenységként is elszámoltathatják - jelentette be az ITM még novemberben. Azóta elkezdődött a munka, kedden pedig kiderültek a múlt heti adatok is. 

Szakváltás átjelentkezéssel: mutatjuk, mi lesz az állami féléveitekkel

Mi történik az ösztöndíjas féléveitekkel akkor, ha átjelentkeztek egy másik képzésre? Mi van akkor, ha egy képzés felénél elfogynak az állami féléveitek? Összeszedtünk mindent, amit az ingyenes egyetemi félévekről tudnotok kell. Olvasói kérdésre válaszolunk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.