Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Karsai György, az SZFE tanára szerint a félév érvénytelenítését a magyar jog nem ismeri el. Ennek megfelelően folytatják az oktatást.
Múlt héten az SZFE kuratóriuma érvénytelenítette az őszi félévet. Hiába jelentette ki az oktatási jogok biztosa, hogy már az oktatást felfüggesztő döntés is jogtalan.
A pandémiára tekintettel a hallgatók arra kényszerültek, hogy elhagyják az egyetem épületeit, amit az új vezetőség már másnap elfoglalt. Karsai György, az SZFE tanára szerint a félév érvénytelenítését azonban a magyar jog nem ismeri el. Ennek megfelelően az oktatást folytatják – erről a Klub Rádióban adott interjút.
Az oktatási jogok biztosa szerint jogtalan a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának a félévet érvénytelenítő döntése, ahogyan az is, hogy megkísérelték leállítani az oktatást az intézményben.
Karsai György elmondta, hogy az ombudsman jelentése alapján felszólította a kuratóriumot, hogy haladéktalanul vonja vissza az intézkedést, de ezt a szervezet valószínűleg nem fogja megtenni. Ennek oka, hogy a kormány által megszavazott rendkívüli felhatalmazás kimondja, hogy a testület bármikor felfüggesztheti az oktatást, ha azt indokoltnak véli.
Az egyetlen dolog, amiben bíznak az az, hogy „a magyar jogrend nem ismeri a félév felfüggesztését”. Hozzátette, hogy a félév és az oktatás tart az egyetemen és a vizsgákat is megtartják, bár a vezetőség mindent elkövet, hogy ezt megakadályozza.
Újabb fejezet az SZFE-ügyben: a sarokba szorított tanárok meséltek
Az új vezetők az Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai szerint fenyegető trükkel érték el, hogy tárgyaljanak velük.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.