Újabb egyetemi ösztöndíjat hirdettek - havi 120-240 ezer forintot is kaphattok

Meghirdették a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíját, amellyel akár havi 240 ezer forintot kaphatnak az egyetemista sportolók a 2019/20 tanév első félévében.

  • Eduline

Már pályázhattok az idei félévre meghirdetett Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjra.

Kik jelentkezhetnek?

Idén is 35 éves kor alatt pályázhatnak olyanok, akiknek van aktív hallgatói jogviszonyuk, van valamilyen kiemelkedő sportteljesítményük és például az olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben szereplő sportágban aktív egyesületi tagságuk.

Mennyi időre szól?

Az ösztöndíj legfeljebb az első felsőfokú végzettség megszerzéséig, illetve a hallgatói jogviszony megszűnéséig, de legkésőbb az ösztöndíjas 35. életév betöltését követő hónap első napjáig szól.

Mennyi az annyi?

Az ösztöndíj mértéke három kategória (és azok alkategóriái) alapján alakul. Világbajnokságon már megszerzett érem esetén is havi 200 ezer forint ösztöndíjat kaphattok, de az esélyesek is számíthatnak 160 ezer forintnyi összegre havonta.

Hol és meddig kell jelentkezni?

Jelentkezni a megadott határidőig postai úton ajánlott küldeményben vagy személyesen lehet. A jelentkezéshez szükséges egy kitöltött jelentkezési lap, egy adatvédelmi nyilatkozat, valamint nyilatkozat a már elért sporteredményekről, és hallgatói jogviszony igazolásra is szükség van.

A postára adási határidő: 2020. szeptember 21. A jelentkezésről részletesebben a kormány oldalán olvashattok.

Ha most kezditek az egyetemet, itt megtaláljátok, milyen ösztöndíjakra jelentkezhettek gólyaként:

Egyetemi támogatások: négy ösztöndíj, amire gólyaként is pályázhattok

Személyesen is és online is egyszerre, de elindult az idei egyetemi tanév is a legtöbb hallgatónak. Összeszedtük, milyen támogatásokra pályázhattok gólyaként (is).

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Visszahívta kiadványát a BME, amelyben az egyik Hamász-vezető fiáról emlékeznek meg

A férfi 2023-ban kezdte meg tanulmányait a BME-n, az egyetem tájékoztatása szerint azonban tanulmányai jelentős részében szüneteltette a hallgatói jogviszonyát beutazási nehézségek miatt. A Stipendium Hungaricum állami ösztöndíjprogram keretében, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) tanult mérnökinformatikát az a palesztin hallgató, aki később a Hamász katonai szárnyában harcolt.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.