Megtagadta a Harvard 13 palesztinpárti hallgató diplomájának kiadását
Az érintett egyetemisták korábban részt vettek az egyetem területén tartott palesztinpárti, Izrael-ellenes tüntetéseken.
A férfi 2023-ban kezdte meg tanulmányait a BME-n, az egyetem tájékoztatása szerint azonban tanulmányai jelentős részében szüneteltette a hallgatói jogviszonyát beutazási nehézségek miatt.
A Stipendium Hungaricum állami ösztöndíjprogram keretében, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) tanult mérnökinformatikát az a palesztin hallgató, aki később a Hamász katonai szárnyában harcolt. A férfiről megemlékeztek az egyetem 2026-os évkönyvében – a kiadványt a BME azóta visszahívta és vizsgálatot indított. Az ügyről elsőként a Kontroll számolt be Joe Truzman, a Foundation for Defense of Democracies washingtoni intézet vezető elemzőjére hivatkozva.
A Warfare Analysis X-bejegyzése szerint a fiatal férfi, Nour al-Din al-Jamasi az egyik Hamasz-vezető, Mohammed Dawoud al-Jamasi fia, aki később maga is a szervezet fegyveres tagja lett. A hallgató 2023 októberéig folytatott Magyarországon egyetemi tanulmányokat, majd a terrorszervezet Izrael elleni, 1200 civil áldozatot követelő támadásának napján, október 7-én elhagyta Budapestet, és visszatért a Gázai övezetbe, ahol egy izraeli katonai állás elleni támadásban halt meg.
Az egyetem hétfő délelőtt közleményben elismerte, hogy a megemlékezés valóban szerepelt az évkönyvben, arról tájékoztattak: nem volt információjuk arról, hogy a hallgatónak köze lenne szélsőséges nézetű csoportokhoz, illetve nem tudtak az ehhez köthető személyes kapcsolatairól sem.
Mint írják, a hallgató a Stipendium Hungaricum állami ösztöndíjprogram keretében kezdte meg tanulmányait a BME alapképzésén 2023 szeptemberében, és nem részesült egyetem által adományozható ösztöndíjban. Az intézmény nyilvántartása szerint tanulmányainak jelentős részében szüneteltette a hallgatói jogviszonyát beutazási nehézségek miatt, egyetlen aktív félévében pedig engedéllyel, online formában vett részt az oktatásban.
A közleményben emlékeztetnek: a programban a jelentkezők jelölését a küldő országok illetékes szervei végzik, az ösztöndíj odaítéléséről a Tempus Közalapítvány dönt, míg a tanulmányi célú tartózkodási engedély kiadása az illetékes hatóság hatáskörébe tartozik. Az egyetem a felvételi eljárás során a képzési követelmények teljesülését vizsgálja.
A BME elismerte, hogy a nemzetközi évkönyvben valóban szerepelt a hallgató emlékének szentelt megemlékezés, és közölték: vizsgálják ennek hátterét, emellett felülvizsgálják a hasonló tartalmak szerkesztési és jóváhagyási rendjét is.
Az már most megállapítható, hogy az egyetem vezetése a megemlékezés megjelenéséről nem kapott tájékoztatást. A BME a kiadványt eltávolította honlapjáról, annak jelenlegi változatát visszavonta, és az ajánlás nélkül teszi ismét közzé
– közölték.
Kerestük a BME-t azzal kapcsolatban, hogy a férfi részt vett-e személyes oktatásban, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.
Az érintett egyetemisták korábban részt vettek az egyetem területén tartott palesztinpárti, Izrael-ellenes tüntetéseken.
A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.
A kezdeményezők szerint a technológia használata veszélyeztetheti a gyerekek kritikai gondolkodásának és kreativitásának fejlődését.
Az uniós tervezet szerint 13 éves kor alatt tilos lenne a közösségi média használata, a 15 év alattiak pedig csak szülői hozzájárulással regisztrálhatnának a platformokra.
Átmeneti megoldásként kevesebb kötelező tananyagot, nagyobb tanári szabadságot és egyszerűbb érettségi követelményrendszert javasol a szakmai szervezet.
A TOP3-as listára két fővárosi intézmény mellett egy vidéki is felkerült.
A gyerek szerencsére időben észrevette, hogy a csokis papírban nem csak édesség van.
A hallgatói normatíva megduplázását, a kollégiumi férőhelyek bővítését és az egyetemi közösségi élet újragondolását is célul tűzte ki a HÖOK januárban hivatalba lépő elnöke, Németh Kevin, akivel a felsőoktatást érintő legfőbb problémákról beszélgettünk.
A költségi ráfordítás 120 milliárd forint, míg a NOKS-dolgozók béremelésénél 61 milliárd forint.
Milyen hiedelem kötődik az ünnephez és miért faragnak töklámpást az emberek? Teszteljétek a tudásotokat!
A sci-fi történetek jelentősen befolyásolják, miként gondolkodunk a mesterséges intelligencia jövőjéről: míg a sötét disztópiákat részletesen és összefüggően írjuk le, a pozitív alternatívákat sokkal nehezebben fogalmazzuk meg – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem friss kutatásából.
Október végéhez közeledve ismét előkerültek a felháborodott, anti-halloween vélemények, no meg a „Magyarországon mindenszentek van” szólam, ami egyre kevésbé hat meggyőzően. De most őszintén: miért kellene egyáltalán a két ünnepnek kizárnia egymást? Vélemény.