Két nap alatt több száz diák igényelte a megemelt összegű diákhitelt

Augusztus 15-étől havi 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a felsőoktatási hallgatóknak biztosított szabad felhasználású, kedvező kamatozású Diákhitel1 összege. Az új lehetőséggel már két nap alatt több százan éltek - közölte Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel.

  • Eduline/MTI

Korábban már írtunk róla, hogy régi igényük válik valóra a hallgatóknak a következő szemesztertől, ugyanis a kormány több mint duplájára növeli a Diákhitel1-et. Magyar Péter emlékeztetett rá, hogy így a hallgatók akár évi 1,5 millió forintot is felvehetnek, 1,99 százalékos kamatozással. A Diákhitel1 szabadon költhető bármire, de az igénylők jellemzően lakhatásra, informatikai eszközökre és a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására fordítják - tette hozzá.

Mint mondta: a kamatmentes Diákhitel2 továbbra is kizárólag képzési költség finanszírozására használható, ennek összege nincs maximálva. Az igénylést követően a hallgatónak elég jeleznie az intézménye felé, hogy önköltségét a Diákhitel Központ folyósítja. Tavaly az önköltséges hallgatók 30 százaléka élt ezzel a lehetőséggel - ismertette.

Emlékeztetett, hogy az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező felsőoktatási hallgatók december 31-ig maximum félmillió forintig igényelhetik a koronavírus okozta gazdasági nehézségek enyhítésére bevezetett szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt. Ez a termék azok számára is elérhető, akik már igényeltek más diákhitel terméket. A Diákhitel Plusz a nyár folyamán folyamatosan igényelhető, eddig már több, mint 17 ezren éltek a lehetőséggel - tudatta a vezérigazgató.

Magyar Péter beszélt arról is, hogy a hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető diákhitelek évről évre népszerűbbek a hallgatók körében. Szerinte ez a 2018. január óta bevezetett családi kedvezményeknek is köszönhető. A második gyermek megszületése után az édesanya diákhitelének 50 százalékát, a harmadik gyermek születését követően pedig a teljes diákhitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ - mondta.

Jövő áprilistól a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető diákhitel

Jövő áprilistól a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető diákhitel - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.