Jövő áprilistól a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető diákhitel

Jövő áprilistól a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető diákhitel - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.

  • Eduline/MTI

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Gazdasági Kabinet javaslatot fogalmazott meg a kormány részére annak érdekében, hogy a jövő tanév tavaszi félévében a szakképző intézmények tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszonyban résztvevők is élhessenek a diákhitel adta lehetőségekkel.

Az ITM elfogadta a javaslatot. Szombati közleményük szerint az intézkedés célja a megújult szakképzés még versenyképesebbé tétele, illetve a felnőttképzésekben résztvevők számának növelése. Az új képzési hiteleket a felsőoktatási diákhitelekhez hasonlóan hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhetik a 18 és 55 év közöttiek. A Diákhitel Központ új termékei az iskolarendszerű szakképzésben több mint ötvenezer, a felnőttképzésben pedig akár százezer, összesen tehát 150 ezer felnőtt számára jelentenek majd segítséget - tudatta a tárca. 

Mint írták, a költségvetési kamattámogatásnak köszönhetően a szabad felhasználású képzési hitel a felsőoktatási Diákhitellel azonos - jelenleg 1,99 százalékos - kamatozású, míg a kizárólag képzési díjakra fordítható kötött felhasználású hitel kamatmentes lesz. A szabad felhasználású hitel havonta legfeljebb 150 ezer forint lehet, hasonlóan a felsőoktatásban elérhető szabad felhasználású hallgatói hitelhez. A kötött felhasználású hitel mértéke az iskolarendszerben folytatott szakképzés esetén a képzés díjához igazodik, a szakképesítésre vagy részszakmára felkészítő felnőttképzéseknél pedig maximum 500 ezer forint lehet. 

A tárca tájékoztatása szerint a törlesztést a képzések elvégzését követő negyedik hónapban kell megkezdeni, a teljes összeget minimum egy, maximum tíz év alatt kell visszafizetni. A képzési hiteleknél is érvényesíthető lesz a családi kedvezmény: a Diákhitel Központ a második gyermek megszületése esetén az édesanya felvett képzési hitelének felét, míg a harmadik gyermek megszületése után a teljes hitelösszeget elengedi - közölte a minisztérium.

Diákhitel kisokos: minden, amit a Diákhitel 1-ről tudnotok kell

Nem vettek fel benneteket államilag támogatott képzésre, így nem tudjátok, hogy miből pótolhatnátok ki a tandíjatokat? Esetleg az albérlet kifizetéséhez lenne szükségetek segítségre szeptembertől? Ilyenkor jó megoldás lehet a diákhitel, de nem mindegy, hogy melyiket választjátok. Ez egy komoly döntés, ezért most összegyűjtöttünk minden fontos információt, amit a szabad felhasználású Diákhitel 1-ről tudnotok kell.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.