Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Úgy döntöttetek, hogy abbahagyjátok az egyetemet, legalábbis azt a képzést, amin éppen vagytok? Mutatjuk, mi a kiiratkozás menete általában.
Nem szeretném folytatni az egyetemet, hogyan tudok kiiratkozni?
Ha passziváltatás helyett a kiiratkozás mellett döntötök, a legtöbb egyetemen, főiskolában ehhez általában egy kérvényt (legtöbbször a hallgatói jogviszony megszüntetése néven) kell kitöltenetek, amit vagy az intézmény honlapján, vagy a Neptunon belül találhattok meg. Ennek leadása is lehet egyetemspecifikus, szintén vagy a Neptunon keresztül és/vagy a tanulmányi hivatalnál adhatjátok be.
A lépéshez hozzátartozik még, hogy valószínűleg be kell szereznetek különböző igazolásokat is, mint például egy könyvtári igazolást arról, hogy nem tartoztok semmivel az intézménynek.
Ha állami ösztöndíjas képzésre jártatok, van egy másik fontos vonzata is ennek a döntésnek. A beiratkozáskor alárírt hallgatói nyilatkozat értelmében ugyanis, ha kettő állami ösztöndíjas félévnél többet vettetek igénybe a képzésen, akkor hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettségetek keletkezik.
Felvételizőként más a helyzet
Ha frissen felvett egyetemisták vagytok, de mégsem szeretnétek elkezdeni az egyetemet, elég, hogyha nem iratkoztok be az intézménybe. Néhány egyetemen azonban van lehetőségetek passzív félévvel kezdeni a tanévet, erről bővebben itt olvashattok.
Meddig tanulhattok ingyenesen az egyetemen? Minden az állami ösztöndíjról
Hamarosan újabb tavaszi félév zárul az egyetemeken, bár az idei különleges időszakként vonul majd be a történelembe, van amin nem változtat. Most összeszedtünk mindent, amit az állami ösztöndíjas felévekről tudni kell. Hány félévetek van összesen, mit számít bele és hol tudjátok megnézni, hány félévetek van még.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).