Ezt minden elsőévesnek tudnia kell: passziváltathattok-e már az első félévben?

Felvettek benneteket egyetemre, de szeptembertől mégsem szeretnétek elkezdeni a tanulmányaitokat? De szüneteltethetitek-e a tanulást az első tanévetek őszi félévében? Fontos kérdésre válaszolunk.

  • Eduline

Azt, hogy halaszthattok-e már az első félévben, az egyetemek és főiskolák egyénileg döntik el. Általában csak az első sikeres félév után lehet először passziváltatni - vagyis, ha szeptemberben kezditek meg a felsőoktatási tanulmányaikat, akkor nem tudtok halasztani már az első félévben. Ugyanakkor más egyetemeken már az első félévetekben is szüneteltethetitek a tanulmányaitokat - arról, hogy rátok milyen szabályok vonatkoznak, az intézményi tanulmányi szabályzatában találtok információkat.

Kivételes esetben a felsőoktatási intézmény már az első félév teljesítése előtt is engedélyezheti a hallgatói jogviszony szünetelését, ezért is érdemes megkeresnetek az adott intézmény tanulmányi- és vizsgaszabályzatát, vagy felkeresni a tanulmányi osztályt, ahol tudnak ebben segíteni.

A második félévtől bárki halaszthat, azzal a megkötéssel, hogy egybefüggően maximum 2 félévet lehet szüneteltetni. Fontos azonban, hogy ilyenkor nem csak órákra nem kell járnotok, de diákigazolványt és ösztöndíjat sem kaptok. A passzív félévek azonban nem befolyásolják az állami félévek számát, és ha önköltségesként tanultok, tandíjat sem kell fizetnetek.

Hogyan érinti majd a frissen felvételizett hallgatókat, ha szeptembertől is marad a távoktatás az egyetemeken?

Bár a felősoktatási intézmények is szeretnék, ha szeptembertől személyesen folytatódhatna az oktatás, lehet, hogy erre a koronavírus miatt nem lesz lehetőség. Éppen ezért a kormány igyekszik felkészülni arra, ha szeptembertől távoktatással indulna a tanév. De hogyan érintheti majd ez a frissen felvételizett hallgatókat? A legújabb rendeletből kiderül.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.