Hogyan érinti majd a frissen felvételizett hallgatókat, ha szeptembertől is marad a távoktatás az egyetemeken?

Bár a felősoktatási intézmények is szeretnék, ha szeptembertől személyesen folytatódhatna az oktatás, lehet, hogy erre a koronavírus miatt nem lesz lehetőség. Éppen ezért a kormány igyekszik felkészülni arra, ha szeptembertől távoktatással indulna a tanév. De hogyan érintheti majd ez a frissen felvételizett hallgatókat? A legújabb rendeletből kiderül.

  • Eduline

Korábban arról írtunk, hogy a legtöbb egyetemen visszaállhat a hagyományos oktatás szeptembertől, ám a legfrissebb Magyar Közlöny szerint úgy néz ki, más opcióval is számol a kormány. Az új rendelet a frissen felvételizett hallgatókat érintheti.

Alap esetben a felsőoktatásba felvételt nyert hallgatóknak a törvény szerint az egyetemi beiratkozáskor kellene bemutatniuk a felvételihez szükséges okiratok eredeti példányát, viszont az új rendelet lehetőséget biztosít arra, hogy „ha a hallgató a tanulmányait távolléti oktatás keretében kezdi meg, az eredeti okiratait akkor kell bemutatnia, amikor a tanulmányait jelenléti oktatás keretében folytatja” – olvasható a csütörtöki Magyar Közlönyben.

Ezzel az új szabállyal a kormány felkészül arra, hogy esetleg távoktatással kell majd elindítani a következő tanévet. Alternatív megoldásokra természetesen már az egyetemek is gondoltak. A tavaszi félév tapasztalatai alapján tervezik a gyakorlatokat is, valamint hibrid oktatási eljárásokra is készülnek – tájékoztatta korábban az Eduline-t néhány felsőoktatási intézmény. Egy biztos: a tanévkezdés dátuma a legtöbb intézményben megvan, kérdés azonban, hogy ez távoktatást vagy hagyományos oktatás kezdetét fogja-e jelenteni.

Hol lesznek egyetemi gólyatáborok idén?

Megnéztük, hogy a koronavírus időszakában megtartják-e a legnépszerűbb egyetemek a gólyatáborokat, és ha igen, akkor mikor.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.