Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A világjárvány miatt komoly tandíjkieséssel számolnak a brit egyetemek, ezért a kormánytól kérnek segítséget.
Ahogy arról már korábban írtunk, az egyetemek dolgozóinak állását is veszélyezteti a jelenlegi helyzet: a megbízási szerződéssel vagy ideiglenesen előadóként, kutatóként dolgozó egyetemi alkalmazottakat küldenek el több intézményből is a koronavírus járvány miatt.
Az egyetemek azonban nem csak ezzel, hanem komoly anyagi kieséssel is számolnak, ugyanis a Kínából és más súlyosan érintett országokból, illetve a tengerentúlról érkező hallgatók visszavonják jelentkezésüket vagy elhalasztják a beiratkozást – írja a BBC. Mindenesetre a mostani állás szerit jövőre jelentősen csökken majd azoknak a hallgatóknak a száma, akik nem a szigetországból jelentkeznek a nagymúltú egyetemekre. Ez pedig különös kockázatot jelent az angliai és walesi egyetemek számára, amelyek nagyban függenek a tandíj-bevételtől.
Ezért az Egyesült Királyságban most az egyetemek legalább 2 milliárd font összegű sürgősségi támogatást kérnek, szerintük ugyanis egyes intézmények anélkül nagy bajba kerülnének. Az egyetemek továbbá a hallgatóiszámok ellenőrzését kérik, hogy a bevételeket a tavalyihoz hasonló szinten tudják tartani.
Több száz egyetemi alkalmazott állása került veszélybe a koronavírus miatt
A megbízási szerződéssel vagy ideiglenesen előadóként, kutatóként dolgozó egyetemi alkalmazottakat küldenek el több brit intézményből is a koronavírus járvány miatt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.