Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mennyi idő alatt kell teljesíteni a karonként meghatározott egyetemi átlagot és min múlik még az állami ösztöndíjas hely? Olvasói kérdésre válaszolunk.
Bár egy teljes tanévetek van rá, már az első (tavaszi) félévet is érdemes jól zárni, mind kreditekben, mind tanulmányi átlagban. Ahhoz ugyanis, hogy megtarthassátok az állami ösztöndíjas helyeteket, el kell érnetek egy - kormányrendeletben meghatározott - kreditszámot és tanulmányi átlagot.
Az utolsó két félévetekben legalább 36 kreditet kell, hogy teljesítsetek annak érdekében, hogy ne soroljanak át önköltséges képzésre. A minimumátlagot egy kormányrendelet határozza meg, képzési területenként a következő képen megnézhetitek a rátok vonatkozó átlagszámot:

Hogyan kell kiszámolni a súlyozott tanulmányi átlagot?
A súlyozott tanulmányi átlagot a teljesített tantárgyak kreditértékének és érdemjegyének szorzatának és a teljesített tárgyak kreditjeinek összegének osztásával számíthatjátok ki. Ezt az átlagot minden egyes félév teljesítése után láthatjátok a Neptunban is.
Ezt minden egyetemistának ismernie kell, akár a diplomátok is múlhat rajta
Februárban kezditek az egyetemet vagy éppen már gólyák vagytok, de vannak kérdéseitek a tárgyfelvétellel, kreditekkel kapcsolatban? Fontos dologra hívjuk fel a figyelmet.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.