Egyetemisták, figyelem! Erre már az első félévben érdemes figyelni, hogy ne kelljen fizetnetek

Bár a legtöbb egyetemen és főiskolán az első félévben főleg alapozó tárgyak vannak, érdemes már most odafigyelnetek a jegyeitekre és a megszerzett kreditekre, ha szeptembertől nem szeretnétek átkerülni fizetős képzésre.

  • Eduline

Fontos már most észben tartanotok: az, hogy állami ösztöndíjas képzésre kerültetek be, nem jelent végleges finanszírozási kategóriát. A felsőoktatási intézmények ugyanis minden évben egyszer – július 31-ig – döntenek az állami ösztöndíjasról önköltségesre, illetve az önköltségesről állami ösztöndíjas képzésre való átsorolásról.

Ahhoz, hogy megőrizhessétek az állami ösztöndíjas helyetek, érdemes már a téli vizsgaidőszakban odafigyelnetek a jegyeitekre és a megszerzett kreditekre. A támogatott helyetek megtartásához ugyanis két feltételnek kell megfelelnetek: egyrészt az utolsó két aktív félévetekben átlagosan legalább 18 kreditet kell szereznetek – tehát az első évben legalább 36-ot –, másrészt el kell érnetek az intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározott tanulmányi átlagot – ezeket itt találjátok. Ez azt jelenti, hogy ebbe a két feltételbe már az első félév eredményei is komolyan beleszámítanak.

De az utóbbi nem csak az átsorolás miatt fontos. Arról itt olvashattok bővebben, hogy mikor lehet még döntő szerepe a jó tanulmányi átlagnak.

[[ Egyedi HTML ]]
Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.