Friss adatok: Budapesten átlagosan 160 ezer forint az albérletek ára

A legfrissebb összesítésből kiderül, melyik a legdrágább egyetemi város. Ennyibe kerülnek a budapesti és nagyobb vidéki városok albérletei.

  • Eduline

Budapesten és a legnagyobb egyetemi városokban az idén is nőttek a bérleti díjak, de jóval lassabb ütemben, mint a korábbi években, amikor két számjegyű volt a drágulás – írja az ingatlan.com összesítésére hivatkozva a hvg.hu.

Budapesten a kiadó lakások átlagos bérleti díja idén októberben 160 ezer forint volt, azaz éves összevetésben 7 százalékkal nőttek az albérletárak.

Debrecenben idén októberben a kiadó lakások átlagos bérleti díja 100 ezer forintot tett ki, ez éves szinten pedig 5 százalékos volt az áremelkedés.

Szegeden most átlagban 100 ezer forintért lehet lakást bérelni havonta, 2018 októberéhez képest a szegedi albérletek csak 5 százalékkal drágultak.

Pécsen tavaly októberhez viszonyítva 6 százalékkal 95 ezer forintra nőtt az átlagos bérleti díj

Két városban csökkentek az átlagos bérleti díjak tavaly októberhez képest: Sopronban 110 ezer, Szolnokon pedig 90 ezer forintos lakbért kérnek el havonta a tulajdonosok, ami éves szinten 8 és 10 százalékos csökkenésnek felel meg.

A legnagyobb drágulást Miskolcon mérték: az ottani albérletpiacon most átlagosan 80 ezer forintért lehet lakást bérelni. Ez 14 százalékos emelkedést jelent.

Beindult az albérletpiac, augusztus végén újabb roham várható

Hamarosan jön egy újabb albérleti hullám? A szakértők szerint augusztus végén várható az újabb fellenülés.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.