Több mint nyolcszáz diákhitelesnek engedték el eddig a teljes tartozását

Másfél ezer diákhitelesnek a tartozása felét, 880 főnek pedig a teljes hiteltartozását elengedték – mondta a családi kedvezményekről a Magyar Nemzetnek Magyar Péter, a Diákhitel Központ új vezérigazgatója.

  • Eduline

Ahogy arról korábban többször beszámoltunk, a kormány döntése alapján átvállalják az adósság ötven százalékát azoktól az édesanyáktól, akik 2018. január 1. után a második gyermeküket hozták a világra, a harmadik gyermek születésekor pedig kérvényezni lehet a teljes tartozás jóváírását.

Magyar Péter a lapnak azt mondta, tavaly óta a szabad felhasználású kölcsönből 2,155 milliárd forintot, a felsőoktatási képzési költségek fedezésére szolgáló Diákhitel2-ből pedig több mint 21 millió forintnyi tartozást engedtek el, a családi kedvezményekben részesülők száma folyamatosan emelkedik.

Ha valakinek több hitele is van egyszerre, maga dönthet, hogy melyiknél veszi igénybe a könnyítést.

Október 1-től lehet igényelni a nyelvtanulási diákhitelt

Átlagosan hét év alatt fizetik vissza a diákhitelt a volt hallgatók - mondta a Magyar Hírlapnak Magyar Péter, a Diákhitel Központ új vezérigazgatója.

További kedvezmény, hogy a leendő édesanyák már a várandósság 90. napját követően (három évre) kérvényezhetik a felvett hallgatói hitelek kamatmentessé tételét és a törlesztés felfüggesztését.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.