Szívesen tanulnátok külföldön, de csak rövid ideig? Szuper ösztöndíjat ajánlunk

Ha pályáznátok külföldi ösztöndíjra, de fél évet azért nem vállalnátok be, a rövid tanulmányutak közül érdemes lehet válogatnotok. Ajánlunk egy szuper lehetőséget osztatlan képzésen és mesterszakon tanulóknak.

  • Eduline

Április 30-ig tudtok jelentkezni a Campus Mundi külföldi rövid tanulmányút ösztöndíjára. Legalább kettő, maximum harminc napra utazhattok el valamelyik kiválasztott európai országba, ahol kutatási vagy művészeti tevékenységet folytathattok, nemzetközi szakmai versenyen vehettek részt, intenzív szakmai kurzusra jelentkezhettek (kivétel nyelvi kurzus), illetve nemzetközi tudományos konferencián tarthattok előadást vagy poszter-prezentációt - részletezi a Tempus Közalapítvány.

Attól függően, hogy hány napra mennétek, illetve a kiválasztott ország alacsonyabb, közepes vagy magas megélhetési költségű európai ország, 7440 forint napidíjtól egészen 24 800 forintig kaphattok támogatást (plusz támogatást útiköltségre is).

Erre az ösztöndíjra mesterszakon tanulók, osztatlan képzésen, valamint doktori programban résztvevők jelentkezhetnek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Szeptembertől gyógypedagógus szakosok is megkaphatják a Klebelsberg-ösztöndíjat

Szeptembertől a gyógypedagógus-képzésben résztvevők is igénybe vehetik a Klebelsberg-ösztöndíjat - mondta Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a a Varázslat című konferencián, hétfőn Lillafüreden.

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu