Több mint harmincezer trükköző diák bukott le az egyetemi felvételin
Többszörösére nőtt a plagizáló felvételizők száma a brit egyetemeken és főiskolákon: a plágiumkereső programokkal lebuktatott diákok többsége a jelentkezéshez csatolt három-négyoldalas dolgozatba illesztenek be részleteket mások tanulmányaiból, persze forrásmegjelölés nélkül.
Eduline
Magyarországon nemcsak plagizálnak az időhiánnyal küzdő hallgatók, olykor-olykor bérírók szolgáltatásait is igénybe veszik. Virágzik a szakdolgozatbiznisz, száz-kétszázezer forintért gyakorlatilag bárki kaphat kész szakdolgozatot. Az árakról és a lebukott hallgatóknak járó büntetésről itt olvashatsz.
Egy év alatt több mint harmincezer felvételizőt buktattak le az egyetemi és főiskolai oktatók, valamint a plágiumkereső programok. Úgy tűnik, ezeknek a diákoknak nehézséget jelentett a jelentkezési laphoz csatolandó bemutatkozó dolgozat megírása, abban ugyanis más tanulmányokból, cikkekből és felvételi pályázatokból származó mondatokat-bekezdéseket találtak a fogalmazásokat elbíráló tanárok, írja a Daily Telegraph.
Az Association for Careers Education and Guidance nevű felsőoktatási szervezet főtitkára szerint egyre keményebb a verseny az egyetemi-főiskolai helyekért, többek között ezért emelkedik évről évre a plagizáló diákok száma. „Ma már csak elvétve találhatunk olyan diákot, aki nem tudja használni az internetet. Arra kellene felhívni a figyelmüket, hogy más dolog kutatásra használni az internetet, és megint más forrásmegjelölés nélkül átvenni egész bekezdéseket” – mondta Alan Vincent.
Nem véletlen, hogy a legtöbb brit felsőoktatási intézmény ma már plágiumkereső programokat használ. Amikor 2007-ben először tesztelték a szoftverrel a beérkezett dolgozatokat, a felvételizők öt százaléka bukott le, 2010-ben már harmincezer plágiumgyanús fogalmazást találtak. A plagizáló hallgatók mellett egyre több az bérvizsgázó "szolgáltatásait" igénybe vevő diák is - a virágzó üzletről és a vizsgacsalások "módszereiről" itt olvashatsz.
A diákok dolgozatai egyébként sem túl fantáziadúsak, pedig a személyes motivációról, a pályaválasztás okairól szóló fogalmazás a felvételi egyik legfontosabb része, egy frappáns, jól felépített szöveg azonnal felhívja a leendő hallgatókra az oktatók figyelmét.
A Cambridge-en is egyre több a plagizáló diák
Az Egyesült Királyság második legrégebbi intézményének száz hallgatójából negyvenkilenc plagizál, de még ennél is magasabb az arány a jogi karon, ahol a diákok 62 százaléka ad le olyan esszét, amely eredetileg más szerző munkája. Több hallgató a túlterheltséggel magyarázta a csalást, másik pedig meglepődtek, hogy a forrásmegjelölés nélküli átvétel szabályszegésnek minősül a Cambridge-en.
Cambridge: még Nagy-Britannia egyik legjobb egyetemén is próbálkoznak a plagizáló diákok
Az intézmény közleményében azt írta, egyáltalán nem biztos, hogy a plagizálókat engedik majd záróvizsgázni, a hamisítók kiszűrésére pedig egy plágiumkereső programot adnak minden oktatónak. Az egyetemi plágiumbotrányokról és az összeollózott dolgozatokért járó böntetésről bővebben itt olvashatsz.
Bár a kormány szerint visszaállították a pedagógusok sztrájkjogát, az érettségiző osztályokban továbbra is korlátozások vannak érvényben – hívta fel a figyelmet Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A kamaszok biológiai órája másképp működik, mint a felnőtteké, ezért a korai iskolakezdés különösen megterhelő lehet számukra. Egy alváskutató és egy gyerekpszichológus szerint már azzal is sokat segíthetnének az iskolák, ha a nehezebb dolgozatokat és feleleteket nem az első tanórákra időzítenék.
Nemcsak az elavult könyvek jelentenek problémát az iskolai könyvtárakban, ugyanis sok helyen a tankönyvek is egyre nagyobb részt foglalnak el az állományból, miközben a könyvtárostanárok szakmai támogatása sem megoldott - hívja fel a figyelmet a Könyvtárostanárok Egyesülete.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).