Megvolt az idei harmadik bombariadó is a Corvinuson

A Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületeit kellett szerdán megint kiüríteni bombariadó miatt, az idén immár harmadszor. Béres László ezredes szerint nem lehet egyértelműen kijelenti, hogy a vizsgaidőszakkal van összefüggésben a sorozatos bombariadó. A IX. kerületi kapitányság széleskörű nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés miatt.

  • Edupress
Béres László ezredes, a IX. kerületi rendőrkapitányság vezetője a bombariadókkal kapcsolatban elmondta, hogy egy alkalommal egy férfi, míg két másik alkalommal pedig egy-egy nő jelentett be a rendőrségen bombariadót. A betelefonálásokat követően a Budapesti Corvinus Egyetem összes épületét ki kellett üríteni, miután a telefonáló csak azt közölte, hogy bomba van az egyetemen, azt viszont nem, hogy pontosan hol. Az egyetem épületeinek kiürítése mindhárom esetben 4-5 óra hosszat tartott, ami alatt tűzszerészek, rendőrök és a biztonsági szolgálat emberei vizsgálták át az épületeket, a diákokat pedig a campus területéről is elküldték.

Béres László azzal kapcsolatban nem foglalt állást, hogy a fenyegetéseknek közük lenne a vizsgaidőszakhoz. A mostani eset kapcsán megjegyezte, hogy évekkel ezelőtt volt egy időszak, amikor a kerület oktatási intézményeiben elszaporodtak a bombariadók a vizsgaidőszakban, de a mostanihoz hasonlóra az utóbbi időben nem volt példa. A fenyegetőt, amennyiben elkapják, közveszéllyel fenyegetéssel vádolják majd, amiért súlyosabb esetben akár börtönbüntetést is kaphat.

edupress
Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.