Válaszolt a Belügyminisztérium: ezért veszik el a felnőttképzésben tanulóktól is az okoseszközöket

Mindegy, hogy 40-50 év közötti dolgozó felnőttről van szó, a szabály az szabály.

  • Székács Linda

"43 éves vagyok, esti iskolában járok és hamarosan érettségizek. A tanév első napján tőlünk is elvették az okoseszközöket. Ezt még a velem nagyjából egykorú tanárnő is nevetségesnek tartja" - panaszolta az Eduline-nak néhány nappal ezelőtt egy felnőttoktatásban tanuló, érettségi előtt álló férfi.

A kormány augusztusi, az iskolai telefonhasználatot is korlátozó rendelete ugyanis - mint kiderült - a felnőttoktatásban, esti iskolában tanuló felnőttekre is vonatkozik életkortól függetlenül. Így tehát családanyákra és családapákra is, akik az iskola mellett dolgoznak és gyereket nevelnek, és akik így az oktatás ideje alatt nem tudják elérni a szüleiket.

A felnőttképzésben tanulók panaszait követően a Belügyminisztériumot arról kérdeztük, a rendelet megalkotásakor figyelembe vették-e, hogy a közoktatásban nem csak tizenéves kamaszok, de felnőttek is tanulnak, és hogy az esetükben esetleg tervezik-e a szabályok enyhítését, átírását.

Megkeresésünkre válaszul azt írják; függetlenül attól, hogy az oktatásban milyen életkorú tanuló vesz részt, a rendelet mindenkire vonatkozik.

A köznevelés területén 2024. szeptember 1-jén hatályba lépett jogszabályváltozások a technikai fejlődés által hozott negatív hatások kivédésére fókuszálnak, melynek célja többek közt az oktatás zavartalanságának biztosítása. A jogszabály készítését megelőzően nemzetközi kitekintést is végeztünk és megvizsgáltunk több olyan szabályozási módszert melyet más országok már alkalmaztak. Az életkorra vagy osztályokra esetleg tagozatokra tekintettel történő szabályozás lehetőségét is megvizsgáltuk, de ezt nem tartottuk hatékony megoldásnak az elérni kívánt cél tekintetében, ezért az egységes intézményi szinten történő szabályozás módszerét választottuk, mely valóban kiterjed az Ön által is említett esti iskolákban tanuló 40-50 életév közötti tanulókra is

- írják, hozzátéve, hogy az esti iskolákra terjedő engedményező szabályok megalkotását nem tartják indokoltnak.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.