Gyakorlatilag megszünteti a munkavédelmi oktatást a kormány

A törvénytervezet értelmében a valódi munkavédelmi oktatás helyett a jövőben elegendő lenne az „oktatási tematika” átadása a dolgozóknak, egy aláírásért cserébe.

  • Tornyos Kata

A kormány  lényegesen csökkenteni készül a munkavédelemi oktatást egy salátatörvény-tervezettel, aminek jegyében átalakítaná – gyakorlatilag megszüntetné – a munkavédelmi oktatást a munkahelyeken öt szakszervezet közös nyilatkozata szerint – írta meg a Mérce. A tervezet alapján ezt az állam működésének egyszerűsítése érdekében teszi a kormány.

Senki sem győződne meg arról, hogy az adott dolgozó tisztában van-e a munkája során rá leselkedő veszélyekkel:

„A konföderációs vezetők úgy vélik, a törvénymódosítás legijesztőbb eleme szerint a munkáltató letudhatja egyetlen, kézbe adott vagy e-mailen küldött írásos »oktatási tematikával« a munkavédelmi tájékoztatást, s az egyénre bízza, elolvassa-e, megérti-e azt egyáltalán"

– írják a közleményükben.

A szakszervezetek azt is nehezményezik, hogy egy ilyen fontos, munkavállalók millióinak egészségét, testi épségét, életét érintő kérdésben ismét elmaradt a szakmai egyeztetés. Szerintük a kormány ezzel megint azt üzeni, hogy nem számít, mit gondolnak a szakszervezetek és a munkavédelmi szakértők a munkavállalók biztonságáról.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.