Tízezren kezdték el az ECDL-programot tavaly

Mintegy tízezren csatlakoztak tavaly az ECDL-programhoz, ennyien kezdtek az egységes, európai számítógép-használói jogosítvány megszerzésébe, döntő többségük, közel 75 százalékuk diákként - derült ki a programot koordináló Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) beszámolójából.

  • MTI

A társaság közölte, hogy az Európai Unió által is támogatott ECDL birtokosai az informatikai írástudásukat a jogosítvánnyal a világ közel 150 országában igazolhatják. 

Az ECDL 1997-es magyarországi meghonosítása óta már több mint félmillióan vesznek részt a programban. A csatlakozottak több mint fele 18 év alatti, a 27-45 éves korosztály a résztvevők 23 százalékát, a 19-26 évesek pedig a 16 százalékát teszik ki. A 46 évesnél idősebb hallgatók a programhoz csatlakozók 10 százalékát jelentik, míg a 61 évnél idősebbek részesedése csupán 1 százalék, ugyanakkor mindent megtesznek azért, hogy ez az arány javuljon - ismertette Beck György, a társaság elnöke.

Országszerte mintegy 200 vizsgaközpontban lehet ECDL-vizsgát tenni, a képzés résztvevői bármelyik akkreditált vizsgaközpont által meghirdetett vizsgára jelentkezhetnek. A képzés moduláris rendszerű, tananyaga teljes mértékben egyenértékű a DigComp 2018-cal, a digitális kompetenciák legaktuálisabb európai uniós referenciakeretével. A Magyarországon kiállított ECDL-bizonyítványok külföldön is külön honosítás nélkül érvényesek - írták a közleményben.

Kitértek arra is, hogy a jogosítvány nemzetközi működését felügyelő ECDL Alapítvány négy, évente kiosztott világdíjából kettőt is megszerzett Magyarország, a bevált gyakorlatoknak járó elismeréssel az IT-biztonság és az IKT Pedagógusoknak modulok kifejlesztését díjazták, mindkét digitális tananyag ingyenesen hozzáférhető a társaság honlapján. Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy a magyar ECDL oktatási anyagok várhatóan 2019 elején tudatos, biztonságos közösségimédia-használati modullal is bővülnek.

340-360 ezer forintot keresnek pályakezdőként azok, akik ezt a szakmát választják

Mennyit keresnek azok a friss diplomások, akik informatikai alapszakot végeztek? Megnéztük a diplomás-pályakövetési felmérés eredményeit.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.