Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Melyek azok a korábban államilag finanszírozott szakok, amelyekért hajlandók fizetni a felvételizők és családjuk?

Melyek azok a korábban államilag finanszírozott szakok, amelyekért hajlandók fizetni a felvételizők és családjuk? És melyek azok, amelyek nagyrészt az állami támogatás miatt tudtak eddig fennmaradni, és most az állam kihátrálásával halálra vannak ítélve?
A legkomolyabb visszaesést azok a szakok szenvedték el, ahol a korábbi állami támogatásnak meghatározó szerepe volt a képzés eladásában. Egyszerűbben szólva, ingyen még elfogadható beruházásnak/fogyasztásnak látszott ezekre a szakokra felvételizni, pénzért azonban már nem vagy alig. Ilyen például a szociálpedagógia, a szociális munka, az informatikus könyvtáros, az andragógia - olvasható az OktpolCafén.
Míg a gazdasági szakoknál már korábban is igen nagy arányt képviseltek a fizetős helyek, ezeknél a kevésbé kurrens szakoknál ez elhanyagolható, és az állami támogatás kiesése igen jelentős problémát okoz. Ezen szakok esetében az állami visszavonulás nem munkaerőpiaci megfontolásokon alapult. A nyelvet is beszélő, szociális jellegű végzettséggel rendelkezőkre egyre nagyobb szükség lesz az elöregedő Európában, tehát ez akár jó megélhetést is nyújthat majd a végzetteknek tőlünk nyugatabbra. A teljes posztot az OktpolCafén olvashatjátok el.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.