Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Mi az a hallgatói nyilatkozat, és kinek kell aláírnia? Mennyi pénzt kell visszafizetni, ha nem sikerül elvégezni az egyetemet, és mennyi ideig kell Magyarországon dolgozni a diplomázás után? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Kiknek kell aláírnia a hallgatói nyilatkozatot?
A hallgatói nyilatkozatot (korábbi nevén hallgatói szerződést) minden elsőévesnek kötelező aláírni a beiratkozáskor, ha állami ösztöndíjasként szeretné elkezdeni a tanulmányait. Ez érvényes a nappali, esti vagy levelező munkarendben tanulókra, az alap-, osztatlan és mesterszakosokra, illetve a felsőoktatási szakképzésben részt vevőkre is.
Ha szeptemberben önköltséges helyre kerültök be, de később a tanulmányi eredményetek révén sikerül állami ösztöndíjas helyet szereznetek, szintén alá kell írnotok a nyilatkozatot: ebben az esetben a nyilatkozatban szereplő vállalások csak az államilag támogatott félévekre vonatkoznak.
Mit tartalmaz a nyilatkozat?
A hallgatói nyilatkozat aláírásával egyrészt vállaljátok, hogy a képzési idő legfeljebb másfélszeresén belül megszerzitek a diplomát, másrészt azt, hogy az ezt követő húsz évben legalább a tanulmányaitoknak megfelelő ideig hazai munkaviszonyban dolgoztok.
Ha szakot váltotok, az első feltétel szempontjából újrakezdődik a számolás, és ugyanúgy a képzési idő másfélszerese áll majd a rendelkezésetekre a diploma megszerzéséhez.
Mi történik, ha nem tudom időben befejezni a képzést?
Akkor vissza kell fizetnetek az állami ösztöndíj, vagyis a szak teljes önköltségének a felét.
És akkor, ha nem dolgozom itthon elegendő ideig?
Akkor a teljes összeget vissza kell fizetnetek.
Mit jelent a hazai munkavégzési kötelezettség?
Adott ideig bejelentett, hazai munkaviszonnyal kell rendelkeznetek (vállalkozók is lehettek, a lényeg csak annyi, hogy bejelentett legyen a munkaviszony). Egy félév öt hónapnak, 150 napnak számít, tehát egy hároméves alapképzésért legalább 900 napot kell itthon dolgoznotok a diplomázást követő húsz évben. Azt nem határozzák meg, hogy a húsz éven belül mikor kell teljesítenetek a hazai munkavégzést, vagyis nem kell rögtön a diplomázás után elkezdeni a "ledolgozást", és az sem feltétel, hogy folyamatos legyen.
Ha két alapképzést végzek egyszerre, az egynek számít?
Nem, ugyanis nem az eltelt idő, hanem az igénybe vett állami félévek száma alapján számolnak. Ha tehát párhuzamosan végeztek két - államilag támogatott - alapképzést, és mondjuk négy éven belül megszerzitek mindkét diplomát, akkor nem négy évet, hanem hatot kell "ledolgoznotok" - hiszen mindkét alapszakon három-három évig tanultatok állami ösztöndíjasként.
Az egyetem mellett végzett munka is beleszámít a ''ledolgozásba''?
Ha az első képzésetek alatt dolgoztok, akkor nem, a már elvégzett alapszakot viszont elkezdhetitek ledolgozni a mesterképzés alatt. Ugyanez vonatkozik a párhuzamosan végzett szakokra is: az első diploma megszerzése után vállalt munkával már csökkentitek a ledolgozandó időt.
Van kivétel?
Igen, a hitéleti képzésen tanuló állami ösztöndíjasok nem kötelesek ledolgozni a képzési időt, és más szabályok vonatkoznak rájuk akkor is, ha kicsúsznak a képzési időből. Az önkéntes katonai szolgálat időszaka duplán számít bele a ledolgozandó időszakba.
A külföldi munkavégzés egyáltalán nem számít bele?
Csak abban az esetben, ha szomszédos államokban élő magyarok vagytok, ilyenkor a származási országban és Magyarországon is teljesíthetitek a kötelezettségeteket.
Mi van, ha nem találok munkát?
Ha álláskeresési járadékot kaptok, azt az időszakot is beszámítják. Emellett a csecsemőgondozási díj (CSED), a gyermekgondozási segély (GYES) és a gyermekgondozási díj (GYED) folyósításának ideje is számít.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.