Középiskolai felvételi 2024: mikor jön az ideiglenes felvételi jegyzék?

Már nem kell sokat várni a középiskolába készülőknek, nemsokára az intézmények nyilvánosságra hozzák az ideiglenes felvételi jegyzéküket.

Bár még egyes középiskolákban tartanak a szóbelik, az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint az intézményeknek  2024. március 22-ig a honlapjukon tanulmányi területenként nyilvánosságra kell hozniuk a jelentkezők felvételi jegyzékét, amelynek az intézmény egy-egy tanulmányi területére jelentkezést benyújtó valamennyi tanulót tartalmaznia kell.

Mi szerepel az ideiglenes felvételi jegyzékben?

A jegyzék a jelentkezők azonosító adata – oktatási azonosító szám vagy jelige – mellett tartalmazza a felvételi eljárásban elért összesített eredményt (összpontszámot) és az iskola által meghatározott rangsorban elfoglalt helyet.

Mikor derül ki,  hogy melyik középiskolába vettek fel?

Nagyon fontos viszont, hogy ez a jegyzék azonban még nem a végleges felvételi eredményt tartalmazza. A felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információk alapján 2024. április 8-10-én ugyanis mindenkinek lehetőségük lesz a tanulói adatlapon szereplő sorrend megváltoztatására, illetve új tanulmányi terület felvételére is, de utóbbira csak olyan középfokú iskolában, amely az eredeti tanulói adatlapon már szerepelt.

Mikor derül ki,  hogy melyik középiskolába vettek fel?

A sikeres felvételről vagy elutasításról szóló határozatokat a kiválasztott középiskoláktól 2024. május 2-án kapjátok meg.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.