szerző:
Székács Linda
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Öt perccel 10 előtt még kérdéses volt, hogy engedik-e a gyerekemnek a központi felvételi megírását, mert az iskola véletlenül nem küldte tovább a jelentkezését - tudatta lapunkkal egy Fejér megyei szülő. Bár az ő gyerekének végül engedték a vizsga megírását, a visszajelzések szerint voltak, akik nem voltak ennyire szerencsések.

Január 20-án délelőtt 10-től több mint 72 ezer középiskolába készülő diák vett részt a központi írásbelin. A visszajelzések szerint azonban nem mindenkinek indult gördülékenyen és stresszmentesen a felvételi reggele, az Eduline-hoz ugyanis több olyan szülői visszajelzés is érkezett, melyek szerint valamilyen mulasztásból kifolyólag egyes diákok nem vehettek részt a délelőtti írásbelin.

"Mindent időben beadtunk, mégsem volt rajta a listán, ezért nem engedték felvételizni" - írja az egyik diák édesanyja.

Egy másik, Csongrád-Csanád megyében élő szülő úgy fogalmazott:

"a gyerekem nem felvételizhetett, mert valaki hibázott."

Az esettel kapcsolatban felkerestük az Oktatási Hivatalt, cikkünk megjelenéséig azonban nem kaptunk választ arra a kérdésre, hogy mi a teendő ebben az esetben, és hogy ezek a diákok részt vehetnek-e a január 30-án esedékes pótnapon. Az egyik érintett azt a tájékoztatást kapta, hogy egyelőre nem tudják, milyen igazolásokat kell majd benyújtaniuk a pótnapon való részvételhez, mivel nem a diák betegedett le, és nem is ők, hanem az iskola hibázott.

Miklós György, a Szülői Hang közösség egyik alapító tagja az esettel kapcsolatban azt mondta: nem érti, miért nem lehetett a kellemetlen helyzetbe került gyerekeket beengedni a vizsgára, az elveszett papírokat pedig utólag előkeríteni.

"Az ilyen ügyintézésben a gyerek érdekét kellene nézni, nem bürokratikus akadékoskodásra lenne szükség. Adott esetben ha már nem engedték megírni a felvételit ma, akkor nyilván a legjobb megoldás, ha a pótfelvételi időpontján megírhatja, de jobb lett volna, ha megoldják a mai napon való felvételizést, ennyire lehetne rugalmas a rendszer, ha bármi probléma adódik."

Fontos azonban kiemelni, hogy az eljárás nem minden iskolában volt egységes. A szülők visszajelzései szerint volt, ahol "csináltak helyet" ezeknek a gyerekeknek, és a lapunknak nyilatkozó pedagógusok szerint is általában az a gyakorlat, hogy beengedik őket, bizonyos intézményekben viszont nem így jártak el.

A Szülői Hang alapító tagja szerint az ilyen esetek elkerülhetőek lennének, ha a papíralapon, az iskolának benyújtott jelentkezésről kaphatnának valamilyen visszajelzést a szülők és a diákok.

"Azt hiszem, nem lenne megoldhatatlan, hogy ha papíron adják le egyénileg a jelentkezést az iskolának,  jöjjön egy e-mail visszaigazolás, és akkor az ilyen esetek megelőzhetőek lennének a jövőben" - teszi hozzá Miklós György.

Amennyiben az Oktatási Hivatal válaszol a megkeresésünkre, frissítjük cikkünket.