Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az Oktatási Hivatal közzétette, mikor nézhetitek meg a kijavított érettségi dolgozataitokat, ha kormányhivatalban jelentkeztetek a vizsgára.
Ha a vármegyei/fővárosi kormányhivatalokban jelentkeztetek az őszi érettségire, akkor a kijavított írásbeli vizsgadolgozatokat 2023. november 6-án (hétfőn) nézhetitek meg.
A megtekintés pontos helyszíneit itt tudjátok megnézni. A táblázatból válasszátok ki, melyik kormányhivatalban adtátok le a jelentkezéseteket, majd töltsétek le a doksit, ami tartalmazza, hogy pontosan hova kell mennetek november 6-án.
Fontos, hogy a kijavított érettségi vizsgadolgozatok megtekintésére vonatkozó alábbi adatok csak és kizárólag a megyei és fővárosi kormányhivatalokban jelentkezett vizsgázókra vonatkoznak.
Ha középiskolában adtátok le a jelentkezéseteket, akkor az adott intézményben érdeklődhettek a megtekintés időpontjáról és helyéről. Bővebben ebben a cikkünkben írtunk a megtekintés lehetőségeiről.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.