2020-as őszi érettségi: minden, amit tudni kell a vizsgákról és a szabályokról

A jelentkezési időszak a héten lejárt, október közepén kezdődik az idei őszi érettségi időszak. Egy új szabály után 2020-ban a végzősök is tehetnek előrehozott nyelvi érettségit. Összeszedtünk minden szabályt, időpontot és részletet, amit a vizsga előtt tudni kell.

  • Eduline

Az őszi érettségi szezon 2020. október 16-án kezdődik a nemzetiségi nyelvi és irodalmi írásbelikkel, az írásbeli vizsgák egészen október 30-ig tartanak. Az emelt szintű szóbeli érettségiket 2020. november 12-16 között tartják, a középszintű szóbeliket pedig november 23-27 között. A pontos dátumokat itt nézhetitek meg.

Kik vizsgázhatnak ősszel?

Bár a jelentkezési időszak véget ért, idén már a végzős középiskolások is tehetnek nyelvi érettségit idén ősszel. A friss módosítás alapján az előrehozott érettségi a tanulói jogviszonyotok fennállása alatt, illetve az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt első alkalommal letett érettségi, amely idegen nyelvekből, informatikából a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző második tanév május–júniusi vizsgaidőszakában, valamint az azt követő vizsgaidőszakokban tehető le. Így ha lecsúsztatok az májusi időpontról a vírushelyzet miatt, akkor végzősként (12. évfolyamon) is tehettek idegennyelvből előrehozott érettségit a 2020/2021-es tanév őszi vizsgaidőszakában. Erről bővebben itt olvashattok.

Milyenek lesznek az osztályozási szabályok?

A középszintű érettségin legalább 25 százalékot kell elérnetek a kettesért. Ha a tárgy több vizsgarészből áll, akkor minden részen legalább 12 százalékot kell teljesítenetek. Ha valamelyik vizsgarészből nem éritek el a 12 százalékot, a többi vizsgarész eredményétől függetlenül az érettségi vizsgátokra elégtelen eredményt kaptok.

Emelt szinten ugyancsak minimum 25 százalékot kell szereznetek a ketteshez, illetve itt is igaz, hogy a vizsgarészeken külön-külön 12-12 százalék kell a sikeres érettségihez. A pontos százalékokat közép- és emelt szinten is itt találjátok meg.

Mik lesznek a tételek?

A 2020/2021. tanévi október-novemberi vizsgaidőszak kétszintű érettségi vizsgatárgyaival kapcsolatos információkat itt találjátok. Megnézhetitek az egyes vizsgatárgyakhoz nyilvánosságra hozott tételsorokat és a szabályokat.

A magyar tételeket és anyagokat itt nézhetitek meg, a matekkal foglalkozó anyagokat itt találjátok, ide kattintsatok a történelemérettségi anyagaihoz, itt pedig az angol- és a németérettségi anyagait olvashatjátok el.

Milyen segédeszközöket használhattok majd?

Fontos rész a történelem atlasz, amiből az sem mindegy, hogy milyet használtok, ugyanis csak három konkrét típust fogadnak el az érettségin. Mutatjuk, melyek felelnek meg a jogszabályi feltételeknek. 

A 2020-as őszi érettségiről itt olvashattok el minden friss infót és legfontosabb tudnivalót.

Hány százalékot kell elérnetek az őszi érettségin a ketteshez vagy az ötöshöz?

Hamarosan kezdődik az őszi érettségi időszak. Összeírtuk, hány százalékot kell elérnetek a sikeres vizsgához közép- és emelt szinten, illetve azt is megnéztük, hány százaléktól görbülnek tovább a jegyek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.