Ezeket a töriatlaszokat használhatjátok az idei őszi érettségin

Szeptember 7-ig lehetett jelentkezni a 2020-as őszi érettségikre, a vizsgák pedig október 16-án kezdődnek, de már most érdemes elkezdeni a legális puskák begyűjtését. Ilyen például a történelem atlasz, amiből az sem mindegy, hogy milyet használtok, ugyanis csak három konkrét típust fogadnak el az érettségin. Mutatjuk, melyek felelnek meg a jogszabályi feltételeknek.

  • Eduline

Az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint a jogszabályi feltételeknek megfelelő töriatlaszok a következők:

  • Történelmi atlasz középiskolásoknak FI-504010903 (1. kiadás, 2015) ISBN 978-963-682-880-6
  • Történelmi atlasz középiskolásoknak FI-504010903/1 (1. átdolgozott kiadás, 2016) ISBN 978-963-436-002-5
  • Történelmi atlasz középiskolásoknak FI-504010903/2 (1. kiadás, 2017) ISBN 978-963-436-159-6

Ez azt jelenti, hogy a 2020-as október-novemberi vizsgaidőszakban is csak „az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz” használható.

Idén az őszi érettségi vizsgaidőszak október 16-tól november 27-ig tart. Az írásbeliket október 16-30. között tartják. Az emelt szintű szóbeli vizsgák november 12. és 16., a középszintű szóbelik november 23. és 27. között lesznek. A teljes vizsganaptárat itt találjátok.

Ismét változik az előrehozott érettségik szabálya

A friss Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozott rendelkezések szerint újra változik az előrehozott érettségik szabálya - mutatjuk kik és mikor vizsgázhatnak majd.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.