Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A friss Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozott rendelkezések szerint újra változik az előrehozott érettségik szabálya - mutatjuk kik és mikor vizsgázhatnak majd.
Koábban a természettudományos tárgyak vizsgalehetőségével bővült az előrehozott érettségik szabálya. A friss módosítás alapján az előrehozott érettségi a tanulói jogviszonyotok fennállása alatt, illetve az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt első alkalommal letett érettségi, amely idegen nyelvekből, informatikából a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző második tanév május–júniusi vizsgaidőszakában, valamint az azt követő vizsgaidőszakokban tehető le – jelent meg a Magyar Közlönyben. Így ha lecsúsztatok az májusi időpontról a vírushelyzet miatt, akkor végzősként (12. évfolyamon) is tehettek idegennyelvből előrehozott érettségit a 2020/2021-es tanév őszi vizsgaidőszakában.
Vagy akkor, ha az adott tantárgy(ak) tanítása a középiskola helyi tanterve szerint a végzős év előtti évek valamelyikében lezárul, ilyenkor szintén a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző második tanév május–júniusi vizsgaidőszakában, valamint az azt követő vizsgaidőszakokban tehettek érettségit.
Milyen tárgyakból tehető előrehozott érettségi?
Amelynek a helyi tantervben a jelentkező számára az adott tantárgyra vonatkozóan meghatározott követelményeit az érettségi vizsgára jelentkező teljesítette, tudását osztályzattal értékelték, és ezt bizonyítvánnyal igazolni tudja.
Ha olyan vizsgatárgyból szeretnétek érettségi vizsgát tenni, amelyből középiskolátok tanterve szerint nem tehetnétek vizsgát, akkor ebből a tárgyból vendégtanulói jogviszonyban, másik középiskolában teljesíthetitek a jelentkezési feltételt.
Az érettségi bizonyítvány megszerzése utáni, vagy a középiskolai tanulmányok sikeres befejezését követően, tanulói jogviszonyon kívül tett érettségi vizsgát bármely vizsgatárgyból, az előzetes tanulmányok vizsgálata nélkül – idegen nyelv esetén a magyar köznevelési rendszer középiskoláiban tanított nyelvekből – tehettek.
Illetve kiegészítés, hogy tanulói jogviszonyon kívül, a középiskolai tanulmányok sikeres befejezése nélkül érettségi vizsga nem tehető.
Friss infók az őszi érettségiről: jelentkezés és határidők
Mikor lehet jelentkezni az őszi vizsgákra és mik a főbb szabályok erre a vizsgaszezonra vonatkozóan? Itt vannak a legfrissebb infók.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).