Hagyományos tantermi oktatással és több mint 5000 elsőévessel indít a BGE

A Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) szeptemberben 5667 elsőéves kezdheti meg tanulmányait - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

  • Eduline/MTI

A közlemény szerint a BGE továbbra is az üzleti fókuszú képzések iránt érdeklődők első számú választása. A felsőoktatásba jelentkezők számának idei nagymértékű visszaesése ellenére a BGE képzései iránt alig csökkent az érdeklődés, így a szeptembertől három budapesti karral működő egyetem továbbra is az egyik legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmény - írták.

A jelentkezők többsége a gazdaságinformatikus, a turizmus-vendéglátás, a kereskedelem és marketing, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a pénzügy és számvitel alapképzési szakokra jelentkezett - tették hozzá.

Kiemelték, hogy a BGE ősztől hagyományos tantermi oktatásra készül, de az adott helyzetnek megfelelően azonnal, teljes körűen tudja biztosani a távolléti, digitális oktatást is.

Változik a pótfelvételi, a jelentkezők háromnegyede bekerült az egyetemre - összefoglaló

A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.