Felvételizők figyelem: ma éjfélig jelentkezhettek a központi írásbeli vizsgára

A jelentkezést online az Ügyfélkapun keresztül is megtudjátok tenni.

November 30-ig, tehát ma éjfélig jelentkezhettek a 2024-es központi írásbeli felvételi vizsgára. Ezt megtehetitek az Ügyfélkapun keresztül vagy a nap folyamán hagyományos írott formában, ha olyan gimnáziumba jelentkeztek, ahol ez a felvételi követelmények között szerepel.

A jelentkezési lap kitöltéséhez szükségetek van az oktatási azonosítótokra, amit a diákigazolványotokon találtok. Ha az valamilyen okból kifolyólag nincs nálatok, akkor az iskolában vagy a KRÉTA rendszeréből is kikérhetitek.

Online jelentkezés esetén kaptok egy visszaigazoló üzenetet, ami jelzi, hogy az iskola befogadta a vizsgajelentkezéseteket. Ezt követően más dolgotok már nincs is, mint készülni a rátok váró írásbelikre.

A vizsgahelyszín kiválasztásánál érdemes olyan intézményt megadni, ami helyileg hozzátok a legközelebb található, így a vizsga napján kevesebbet kell utaznotok és kisebb az esélye annak, hogy egy közlekedési akadály miatt esetleg elkésnétek.

 

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.