Változnak az érettségi követelmények, mutatjuk, milyen szabály vonatkozik az idén vizsgázókra

Három éve vezették be az új Nemzeti alaptantervet, több tantárgy tartalma változott, ez pedig az érettségi követelményeket is érinti. Mutatjuk, idén kiknek kell az új feltételek szerint vizsgáznia.

  • Eduline

A rendes, a szintemelő, az előrehozott, a kiegészítő, az ismétlő, a javító, a pótló érettségi vizsgákat a 2023. október-novemberi vizsgaidőszakkal bezárólag, a 2020. előtti vizsgakövetelmények szerint kell letennie minden vizsgázónak, aki nem a 2020-as nat szerint kezdte el a tanulmányait - áll az Oktatási Hivatal tájékoztatójában.

Új Nat, új követelmény?

Igen. A fentiekkel szemben azok, akik már a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint kezdték meg a tanulmányaikat (és alapvetően 2024-ben vagy később érettségiznének), de előrehozott vizsgát, illetve azt követően szintemelő, vagy pótló vizsgát szeretnének tenni; ők ezt az új vizsgakövetelmények szerint tehetik meg 2023 tavaszán és 2023 őszén - írja az Oktatási Hivatal (OH). A 2024 tavaszi vizsgaidőszaktól mindenkire egységesen az új vizsgakövetelmények érvényesek.

Az érettségi bizonyítvánnyal már rendelkező vizsgázók melyik vizsgakövetelmény szerint vizsgázhatnak?

Ahogy fent is említettük idén ősszel lesz az utolsó vizsgaidőszak, amikor még a korábbi követelmények érvényesek, így ha 2023 tavaszán terveztek vizsgázni úgy, hogy egyébként már van bizonyítványotok, akkor ezt a korábbi követelmények szerint tehetitek meg.

Fontos viszont, hogy 2024. január 1-je után már kizárólag az új követelmények szerint lehet csak érettségi vizsgát tenni. Ez utóbbi alól kivételt képez az ágazati, ágazaton belüli specializációs vizsgáknak egy szűk köre - teszi hozzá az OH.

A gyakorlatban tehát ez azt jelenti, hogy a 2023-as őszi érettségiig érvényes követelményeket itt találjátok.

A 2024-től érvényes követelményeket pedig itt nézhetitek meg az egyes tantárgyakhoz.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.