Felvételi kisokos: miért írja azt a rendszer, hogy 0 pontom van?

Nem kell elsőre megijedni, ha megnézitek a felvételi pontjaitokat és 0 pontot láttok valamelyik szak mellett, ugyanis ha valaki 0 pontot lát, annak több oka is lehet.

  • Eduline

Az egyik ilyen ok lehet, hogy még nincs feldolgozva az érettségi eredményetek, ennek hiányában pedig nem tudják kiszámolni, hány ponttal vágtok neki a felvételinek.

Az is elképzelhető, hogy nem sikerült az adott jelentkezési helyen az alkalmassági vizsgátok vagy pontszámotok nem éri el a jogszabályi minimumpontszámot (arról, hogy az mennyi, itt olvashattok).

Az okok között lehet az is, hogy valamilyen egyéb feltételt (pl. végzettség igazolása, szükséges érettségi követelmény teljesítése vagy emelt szintű kötelezettség) nem teljesítettetek, esetleg az egyetem még nem rögzítette a pontszámításhoz szükséges eredményt a központi felvételi nyilvántartásba (pl. vizsgaeredmény, oklevél alapján számított pontszám stb.).

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.