Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Véget ért az érettségi első hete, vizsgáztatok már magyarból, matekból, töriből és két idegen nyelvből: angolból és németből. Mutatjuk, hogy hogyan pontoznak ezekből a tárgyakból titeket, és hogy milyen százalék milyen jegynek felel majd meg.
Magyar
Összesen 100 pontot szerezhettek a középszintű feladatsorral magyarból. Középszinten 40 pont szerezhető a szövegértésért, 10 pont az első feladatrész szövegalkotásáért. A második rész pontozása a következőképpen néz ki: tartalmi minőségért 25 pont, szövegszerkezetért 5 pont, nyelvi igényességért 10 pont járhat. Ezeken kívül pedig összesen 10 pontot szerezhettek a helyesírásért, írásképért - 8 pontot előbbiért, 2 pontot az utóbbiért.
Emelt szinten szintén hasonlóan 100 pont szerezhető: a szövegértési és nyelvi, irodalmi műveltségi feladatsorral 40, a szövegalkotási feladatokkal 50 pont, a maradék 10 pont pedig ugyanúgy helyesírásért, írásképért jár, mint középszinten.
Matek
A középszintű írásbelin összesen 100 pontot lehet összegyűjteni: az első feladatrészben maximum 30, a másodikban pedig maximum 70 pontot szerezhettetek. Emelt szinten matekból 51 maximális ponttal az első részben, és 64 pontttal a második részben összesen 115 pontot érhettek el.
Töri
Összesen száz pontot szerezhettek a törirérettségi két feladatsorával középszinten. Az egyszerű, rövid választ igénylő feladatokért 50, míg a esszéfeladatokért szintén 50 pont járhat. Emelt szinten a pontozás ugyanígy néz ki.
Angol és német
Összesen 117 pontot kaphattok a középszintű idegen nyelvi érettségiken. A négy részből álló vizsgák pontozása a következőképpen néz ki: szövegértés 33 pont, nyelvhelyesség 18 pont, íráskészség 33 pont, hallott szövegértés 33 pont. Emelt szinten valamivel másabb a helyzet: ott minden vizsgarészért 30 pont járhat, ezért a megszerezhető összpontszám 120 pont.
A jegyek pedig a következőképpen alakulnak a megszerzett százalékok alapján közép- és emelt szinten:
Középszintű érettségi | |
80-100% | Jeles (5) |
60-79% | Jó (4) |
40-59% | Közepes (3) |
25-39% | Elégséges (2) |
0-24% | Elégtelen (1) |
Emelt szintű érettségi | |
60-100% | Jeles (5) |
47-59% | Jó (4) |
33-46% | Közepes (3) |
25-32% | Elégséges (2) |
0-24% | Elégtelen (1) |
Ha nincs meg a 25 százalék
A középszíntű érettségin idén ha nem éritek el a 25 százalékot, de a 12 százalékot igen, akkor szóban javíthattok.
A 2021-es érettségivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.