Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tegnap éjfélig lehetett jelentkezni a 2020-as pótfelvételire. Hamarosan az is kiderül, hogy kit melyik szeptemberben induló felsőoktatási képzésre vettek fel. De mikor érkezik a felvételi határozat az intézményektől? Fontos kérdésre válaszolunk.
Az idei pótfelvételi ponthatárait előreláthatólag augusztus 28-áig hirdetik ki, ekkor dől el, hogy felvettek-e benneteket az általatok megjelölt képzésre. Azonban van néhány szabály, amelyeknek köszönhetően már most tudtok kalkulálni a pontokkal. Ezekről itt írtunk korábban.
Ha sikerült megugranotok a pótfelvételi ponthatárát, akkor a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően a felsőoktatási intézménytől kapjátok majd meg 2020. szeptember első napjaiban.
A 2020-as pótfelvételiről szóló, folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.
Minden, amit a 2020-as pótfelvételiről tudni kell: szabályok, határidők és teendők
Tegnap elindult az idei pótfelvételi - mutatjuk a szabályokat, határidőket és a legfontosabb tudnivalókat.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.