Kollégiumba jelentkeznétek? Mutatjuk, milyen papírokra lesz szükségetek

Az ügyintézési időszak tegnap véget ért, már csak a ponthatárok vannak hátra. Hamarosan minden egyetemen meghirdetik az aktuális kollégiumi férőhelyeket, ti pedig hozzáláthattok a szükséges adatok és iratok beszerzéséhez.

  • Eduline

Azt már korábban megírtuk, hogy az albérleti árak töredékéért lehet kollégiumi elhelyezést kapni, így érdemes pályázni. Meg is néztünk pár példát a nagyobb budapesti egyetemek kollégiumai közül.

Minden egyetem kollégiumi felvételi rendszere eltérő, így mindenhol más dolgokra adnak pontokat, de a jogosultságot igazoló papírok listája többnyire ugyanolyan. A kollégiumi férőhelyeket általában szociális alapon osztják ki: van, ahol csak államilag az támogatott hallgatók, és olyan is van, ahol önköltséges formában tanulók is kaphatnak szállást.

Első körben szükségetek lesz az érettségi bizonyítványotokra, hiszen a legtöbb helyen nézik a tanulmányi eredményeket. Ezen felül fontos, hogy a szüleitek jövedelemigazolását is beszerezzétek, ügyelve arra, hogy három hónapnál nem régebbi iratokat csatoljatok. Érdemes odafigyelni a dátumokra, ugyanis van, ahol ennél is frissebb dokumentumokat kérnek.

Ha van eltartott a családban, tehát mondjuk van egy kiskorú testvér, aki iskolába jár, akkor szükség lesz az ő tanulói jogviszonyát igazoló papírra is. Ami még döntő lehet, az az egyetem-lakhely távolság. Ezt is igazolni kell papírokkal, bejelentett állandó lakcímmel. Ha van, akkor általában mellékelni kell a hátrányos helyzetet igazoló papírokat is, hiszen azok is pontot érnek a kollégiumi felvételin.

Amint megkezdődik a jelentkezés, az adott egyetem közzéteszi a kollégiumi jelentkezési szabályokat, abból mindent megtudhattok, de minél előbb megvannak a hivatalos dokumentumok, annál jobb.

Érettségi statisztikák - nem lettek sem rosszabbak, sem jobbak az eredmények

Kevesebben érettségiztek, az eredmények összességében nem változtak, viszont kevesebb a bukás és rosszabbak lettek az emelt szintű vizsgák - újabb tanév végi összegzés.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.