Huszonnyolc diák az utolsó pillanatban tudta meg, hogy nem érettségizhet

Egy érettségiztető magániskola pénteken jött rá, hogy már október elején megszűnt az az oktatási intézmény, ahonnan ők még januárban felnőtt tanulókat vettek át, emiatt huszonnyolcan nem is érettségizhetnek - írja a hvg.hu.

  • Eduline

Az Operando magániskola fenntartója úgy véli, "rászálltak a magániskolákra, csak senki nem meri kimondani" - írja a hvg.hu. Szerinte a döntés után azért kezelték még hónapokig sajátjukként felnőtt tanulóikat, mert nem akarták, hogy azok időtlen időkig halasszák az érettségi vizsgáikat.

Pedig most pont azért nem érettségizhettek az érintettek, mert az Operando hibázhatott - írja a hvg.hu. Az októberi engedélymegvonás után ugyanis még jegyeket osztott a diákoknak. Csak az érettségi első napja előtti hétvégén, nem hivatalos úton derült ki, hogy a néhány hónapos "üresjárat" miatt lőttek az érettséginek, mert az átvett diákok nem rendelkeznek szabályosan lezárt félévvel.

Az oldal forrásai szerint a Fővárosi Kormányhivatal munkatársa hívta fel a Pannon Oktatási központ fenntartójának a figyelmét arra, hogy legyenek körültekintők az Operandóból átvett érettségizőkkel. Ekkor vizsgálták meg tüzetesebben a vizsgázókat küldő intézményt, és szembesültek azzal, hogy 28 diáknak hónapokon át nem volt tanulói jogviszonya. 

A figyelmeztetést követően a Pannon Oktatási Központ azonnal e-mailt küldött a tanulóknak, hogy mégsem kell jönniük hétfőn vizsgázni - írja a hvg.hu. Ez már azután történt, hogy a diákok előzőleg megkapták a pecsétes „érettségi behívójukat”. Az Oktatási Hivatal honlapján nyilvános az engedélyezett köznevelési intézmények listája, ahol az is gyorsan kideríthető, hogy az Operando iskoláinak visszavonták az engedélyét. Ezt megnézhette volna a Pannon Oktatási Központ fenntartója is, ám ott arra hivatkoznak, hogy az átvétel előtt egy független szakértőtől kértek állásfoglalást, hogy minden rendben, jogszerűen zajlik-e, itt sem derült fény a hibákra.

2019-es angolérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2019-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.