Szaktanári vélemény az angolérettségiről: vannak olyan részfeladatok, ahol két megoldás is elfogadható

Jó témákat kaptak a diákok a középszintű angolérettségi íráskészséget mérő részében, ahogy az olvasott szöveg értését tesztelő feladatsor szövegei is megfelelőek voltak - mondták az Eduline-nak az Euroexam Vizsgaközpont szakemberei. Ugyanakkor volt néhány részfeladat, ahol több válasz is elfogadható.

  • Eduline

Angolérettségi: az összes feladatlap és megoldás egy helyen

„A szövegek jók, szórakoztatók, megfelelnek a korosztálynak. Ilyen szempontból jónak tartjuk a szövegértési részt, bár egy érettségiző nem tudja élvezni a szöveget, amikor a konkrét feladatokra kell koncentrálnia. Az első két feladat egyértelmű, a harmadiknál ötből három részfeladatot anélkül is meg lehetett oldani, hogy valaki elolvasta volna a szöveget. Ám volt olyan is, amelyet csak kizárással lehet egyértelműen megoldani” – mondta az Eduline-nak Rádai Péter, az Euroexam Vizsgaközpont munkatársa, tapasztalt vizsgáztató, aki szerint a szövegek nyelvi szintje megfelelő volt. Hozzátette azt is: a negyedik szöveghez kapcsolódó egyik részfeladatnál a válasz nem derült ki egyértelműen a megadott szövegből (ezeket a nem hivatalos megoldásokban jeleztük is).

A középszintű angolérettségi hivatalos megoldását itt, az emelt szintű írásbeli megoldását pedig itt nézhetitek meg.

A középszintű angolérettségi második, nyelvhelyességi részében három olyan részfeladat is van, amelynél két megoldás is lehetséges – magyarázta Östör Zsuzsa, az Euroexam Vizsgaközpont vezető vizsgáztató- és tanárképzője. A második feladat témáját a szakember nem tartja szerencsésnek, tréfát, pláne vezetést és alkoholfogyasztást érintő szöveget nem szokás tesztben szerepeltetni.

A szakember szerint az íráskészség rész két feladatában nagyon sok volt az olvasnivaló – az első feladatban nem feltétlenül kellett elolvasni az egész szöveget (a közcímekből sok minden kiderült, ráadásul a newcastle-i városnéző programok közül csak egyet kellett választani az instrukció szerint), de a második feladatot nem lehetett megoldani a szövegek végigolvasása nélkül – mondta Östör Zsuzsa.

A második feladatról – amelyben az érettségizőknek kommentet kellett írnia egy tanárnak készülő diák posztjára – azt mondta: négy szempontot adtak meg a feladatnál, ám egy 100-120 szavas szövegben nem biztos, hogy mind a négyre ki lehet térni, ehhez túl kicsi a terjedelem. A témák egyébként jók voltak – tette hozzá Östör Zsuzsa.

Az angolérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

2019-es angolérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!

Csütörtökön az angolvizsgákkal folytatódik a 2019-es májusi érettségi időszak. Ahogy megszokhattátok, reggeltől estig beszámolunk a legfrissebb hírekről, a feladatokról, és 13 órakor jövünk a nem hivatalos, szaktanár által kidolgozott megoldásokkal. Az angol érettségi nap szakmai támogatását és a feladatok megoldásához nyújtott segítséget köszönjük az Euroexam Vizsgaközpontnak.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.