Mesterképzésre felvételiztek? Pontszámítási szabályok

Mesterképzésre felvételiztek? Mutatjuk a pontszámítási szabályokat és azt, hogy milyen szempontok alapján rangsorolják a jelentkezőket.

  • Eduline

A mesterképzésre felvételizők jelentkezési határideje ugyanaz, mint az alap- vagy osztatlan szakokra jelentkezőknél. Ugyanakkor rájuk egészen más szabályok vonatkoznak. Az MA- vagy MSc-szakra jelentkezők maximum 100 pontot gyűjthetnek, a minimumponthatár 2019-ban is 50, vagyis akik ennél kevesebb pontot szereznek, sem állami ösztöndíjasként, sem önköltséges hallgatóként nem kezdhetik meg tanulmányaikat. Azt azonban, hogy ennél a pontszámításnál mi a szabály, az egyetemek külön-külön határozzák meg, így az iskolák honlapjairól tudtok pontosan tájékozódni.

Maximum tíz pontot kaphattok esélyegyenlőség jogcímen, a többit azonban az egyetemek, főiskolák határozzák meg. Általában beleszámít a pontozásba a már megszerzett oklevél minősítése, vagy éppen átlaga, a záróvizsga eredménye, valamint mérvadó szokott lenni a felvételi vizsga - amely a legtöbb mesterszaknál kötelező - vagy motivációs beszélgetés eredménye is.

Felvételi szabályok: kiknek kell kreditelismerési eljárásban részt venniük?

Megvan az alapszakos diplomátok, de szeretnétek továbbtanulni? Fontos, hogy az alapképzésben szerzett végzettség önmagában még nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy egy adott mesterképzésre bekerülhessetek.

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu