A Hősök teréről az Erzsébet hídhoz vonulnak majd a diákok március 15-én
Előadások és virrasztás is lesz a Hősök terén március 14-én, március 15-re pedig diáktüntetést szerveznek.
Előadások és virrasztás is lesz a Hősök terén március 14-én, március 15-re pedig diáktüntetést szerveznek.
Eduline
És milyen igazolást kell benyújtaniuk, ha a 2023-as felvételin jelentkeznek egyetemre vagy főiskolára?
Eduline
A Debreceni Német Általános Iskola 2022 őszén indult, ez a város második nemzetközi iskolája.
Eduline
Több mint százezer forinttal kell kiegészíteni egy pályakezdő pedagógus fizetését ahhoz, hogy az elérje a garantált bérminimumot.
Eduline
Az afgán hatóságok megvertek és őrizetbe vettek egy tanárt, aki a televízióban felszólalt, amiért a tálibok megtiltották a nőknek az egyetemi továbbtanulást - közölte pénteken a sértett munkatársa.
eduline/mti
Március 31-ig még lehet igényelni a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatást a Magyar Államkincstárnál.
eduline/mti
Hét diákjuk is felvételi ajánlatot kapott a Cambridge-i Egyetemtől – írja a Facebookon a Milestone Intézet.
Eduline
Pedig ha egy család nem tud költeni a gyerekek iskoláztatásra, akkor a következő generáció sem fog kitörni a nyomorból.
Eduline
A napokban érkeznek az emelt pedagógusbérek – ezt közölte péntek délelőtt a Belügyminisztérium.
Eduline
A tanársegédi alapbér alacsonyabb a 2023-as minimálbérnél. Még egyszer: egy diplomás végzettséget igénylő munka a minimálbérnél.
Ha 2023-ban kezdenétek az egyetemet vagy a főiskolát, még előttetek áll a jelentkezési időszak - mutatjuk, hogyan hitelesíthetitek a jelentkezéseteket.
Eduline
Évek óta a tíz legnépszerűbb alapképzés között szerepel a kommunikáció-és médiatudomány, amire 2022-ben összesen 3801 fő jelentkezett. Mutatjuk, milyen eredményekkel kerülnek be ide a felvételizők, és hogy melyek a legnépszerűbb egyetemek.
Eduline
Ha mesterszakra jelentkeztek, akkor más most megnézhetitek, hogy pontosan milyen feltételeknek kell megfelelnetek a felvételin.
Eduline
A hivatalos statisztikai adatok alapján összeállított, gyerekeknek szánt "inflációs kosárral" azt nézték meg, mennyibe kerültek tavaly és most a benne lévő termékek.
Eduline
A természettudomány-környezettan tanári szakra már tavaly is lehetett jelentkezni, idén azonban egy-három éves formában is elindul.
Jocó bácsi jóvoltából most konkrét példán keresztül lehet megnézni, mennyit "emelkedett" a tanárok fizetése 2023-ban.
Eduline
A kezdeményezéssel kifejeztetetten azoknak szeretnének segíteni, akik hallássérültként kezdenének bele az informatikatanulásba.
Eduline
A könyvesbolt tulajdonosa a kétezres évek eleje óta rajongója a magyar írónak.
Eduline
Február közepéig jelentkezhetnek a felsőoktatásba azok, akik szeptemberben már valamelyik egyetemi előadóban szeretnének tanulni. Mutatjuk, milyen alapvető (de nagyon fontos) feltételeket kell teljesíteniük.
Eduline
Az utóbbi évtized legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött szerdán Angliában és Walesben a meredeken emelkedő megélhetési költségek miatt.
Eduline