Hetedikes lányt zaklatott az iskolaőr egy újpesti iskolában, nem indult ellene eljárás

A férfi alig három hete dolgozott az iskolában, amikor a bejelentés érkezett.

  • Eduline

Az iskola bejelentést tett, a rendőrség „az adatgyűjtés során meg is állapította a zaklatás gyanúját” – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Többek között ilyen üzenetváltások is voltak az iskolaőr és a hetedikes lány között:

„Azért félsz, mert szűz vagy?”

„Igen.”

„Ne félj, én nagyon óvatos és ügyes vagyok, nem fog fájni. Fontos, hogy olyannal veszítsd el a szüzességed, aki már nem szűz. És tapasztalt. Mint én.”

Az esetről a Telex értesült, a lap meg is kereste a rendőrséget, akik azt válaszolták: „az érintett iskolaőr munkaviszonyát a Budapesti Rendőr-főkapitányság azonnali hatállyal megszüntette."

A rendőrség azt is hozzátette a lapnak küldött közleményében, hogy "mivel a jogosult (azaz ebben az esetben a gondviselő) nem terjesztett elő magánindítványt, büntetőeljárás nem indult." Az iskolaőr ellen hivatalból ugyanis nem indítottak eljárást. Pedofil bűncselekmény miatt iskolaőrrel szemben büntetőeljárás eddig egy sem indult – idézi az oldal a rendőrséget, hozzátéve, jó példa, hogy a fenti esetben sem indult eljárás.

Az iskolaőri program 2020-ban indult, jelenleg 571 intézmény vesz részt benne - 608 iskolaőr van állományban.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.