Nem volt fűtés, aztán elment a víz: épületből épületbe költöztetik egy székesfehérvári iskola diákjait

Az iskolában tanuló diákokat az iskola főépületébe helyezték át, azonban ez sem jelentett megoldást.

  • Eduline

A Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti tagiskolájában múlt hétfő óta nincs fűtés, mert elromlott a kazán - írta meg a Telex, az iskolába járó 110 gyereket első körben az intézmény főépületébe helyezték át.

Ezután viszont a héten egy másik iskolába vitték a gyereket - a korábbi helyen volt, aki szerint nem fértek el, más szerint a tanárok arra panaszkodtak, hogy nem volt tábla a teremben -, viszont ott az intézmény egy használaton kívüli részére kerültek, amit addig nem fűtöttek.

A diákok a hétfőt kabátban kezdték, azonban a szerencsétlenségek sora nem ért véget, a lap szerint kedden újabb váratlan esemény történt: csőtörés volt a közelben, így nem volt víz az intézményben. Aznap lajtos kocsival szállították a vizet az átmeneti iskolába - teszi hozzá az oldal.

A lap megkereste az ügyben Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár fideszes polgármesterét, aki szerint a tankerület teszi a dolgát: „a Farkasvermi úti iskola fűtésének javításán folyamatosan dolgoznak, én abban bízom, hogy a héten megoldódik a helyzet, de garantálni ezt nem lehet, mert elsősorban attól függ a javítás határideje, hogy mikorra érkeznek be a szükséges alkatrészek.”

Az oldal megkereste az érintett Székesfehérvári Tankerületi Központot is, ahol azt mondták az ideiglenes elhelyezés alatt is biztosítják a gyermekek zavartalan oktatását-nevelését.

(Borítóképünk illusztráció)

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.