Közeleg a jelentkezési határidő: itt nézhetitek meg, kinek kell és kinek nem kell emelt szintű érettségit tennie a felvételihez

Hamarosan lezárul a 2023-as érettségi jelentkezési időszaka, itt a lista, amit mindenképp nézzetek meg, mielőtt leadjátok a jelentkezést.

  • Eduline

A február 15-i határidő nemcsak azokra vonatkozik, akik idén fejezik be a középiskolát vagy még nem most ballagnak, de előrehozott érettségit terveznek, hanem azokra is, akik újraérettségiznek, javító vizsgát tennének májusban vagy valami teljesen új tárgyból szeretnének érettségi-bizonyítványt szerezni. Bár azoknak, akiknek még van tanulói jogviszonyuk az iskola intézi a jelentkezéseket, egy listát mindenképp át kell nézni a véglegesítés előtt.

Ha már kiválasztottátok, hogy melyik szakra szeretnétek felvételizni, akkor mindenképpen ellenőrizzétek le ebben a táblázatban azt is, hogy milyen érettségi követelmények vannak a szakon.

Sőt, ha ennél egyel pontosabbak szeretnétek lenni, akkor a Fevlin a meghirdetett képzések menüpont alatt válasszátok ki a megcélzott egyetemet és keressétek meg az adott szakot. Ha a szak nevére kattintotok, akkor az egyetem követelményeit nézhetitek meg az érintett képzéshez kapcsolódóan, így azt is, van-e például kötelezően teljesítendő emelt szintű érettségi, vagy ha nincs, mik azok a tantárgyak, aminek az érettségi eredményeit figyelembe veszik a pontszámításnál.

Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a májusi érettségi vizsgák jelentkezési lapját

Miért fontos, hogy melyik vizsgát és milyen szinten választjátok?

Ne felejtsétek el, hogy például, ha általános orvosi szakra jelentkeznétek, hiába van emelt szintű testnevelés érettségitek, nem kerülhettek be a szakra, mert nem teljesítitek az előírt érettségi tárgyakat (biológia, kémia és fizika). Többletpontok szempontjából is nagyon fontos milyen érettségiket választanátok - 2023-ban is pluszpontot ér az értettségi, de csak akkor, ha legalább 45 százalékot elértek és részben vagy egészben az adott tárgyból számolják a pontjaitokat. Mit jelent ez a gyakorlatban? Vegyük a fenti példát: ha általános orvosi szakra jelentkeznétek, akkor emelt szintű testnevelés érettségivel nem kaphattok pluszpontokat, hiszen a szakon a biológia, a kémia és a fizika számít.

Azt, hogy melyik szakokra lehet emelt szintű vizsga nélkül bekerülni idén, itt nézhetitek meg.

Ha ti is 2023-ban felvételiztek és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, itt követhetitek a folyamatosan frissülő felvételis tartalmainkat.

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu