Kiskorúak között történt "szexuálisan félreérthető magatartás" miatt indított vizsgálatot az újpesti önkormányzat
Az eset egy táborban történt, aminek ügyvezetője a történtek hatására lemondott.
Az eset egy táborban történt, aminek ügyvezetője a történtek hatására lemondott.
Székács Linda
A felnőttekre és a gyerekekre is jellemző, hogy egyik betegségből esnek a másikba.
Székács Linda
Nyílt levélben követelnek többek között azonnali 50 százalékos béremelést, mert az egyetemi oktatók alapbére meg sem közelíti a diplomás mérnöki átlagkeresetet.
Székács Linda
Alig néhány nap múlva kezdődnek a szóbeli felvételi vizsgák az ezt megkövetelő középiskolákban. Mutatjuk, hogy a legerősebb intézményekben hány pontot kellett elérniük a felvételizőknek, hogy szóban is meghallgassák őket.
Székács Linda
Kitaláljátok, hogy melyik szavak hiányoznak a népdalokból?
Ráadásul minden második hallgató már valamilyen drogot is kipróbált.
Székács Linda
Az érdeklődők személyesen és online is csatlakozhatnak.
Székács Linda
Sokkal nagyobb eséllyel esnek ki az oktatásból azok a diákok, akik mentális egészségügyi problémákkal küzdenek, mint társaik.
Cserébe viszont egy-egy héttel meghosszabbítanák az őszi- és a téli szünetet.
3 és fél milliárd forintos juttatást kapott a kormánytól a Közép-európai Oktatási Alapítvány, hogy az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyén fizetős elitiskolát indítson. Elvileg 2023-ban szerették volna megnyitni a gimnáziumot, de még a jelenleg használhatatlan állapotban lévő, omladozó épület felújítása sem kezdődött el.
Az idei felvételi eljárásban mintegy 6 százalékponttal emelkedett az állami ösztöndíjas férőhelyek száma a Károli Gáspár Református Egyetemen.
Március 1-től a teljes árú havibérlet 8950 forint lesz, amit továbbra is elfogadnak a főváros egész területén a MÁV, a Volánbusz és HÉV járatain.
Van olyan budapesti kerület, ahol a bruttó átlagkereset közel felébe kerül egy átlagos albérlet, de vidéken is több városban 30 százalék körül mozog az arány.
A 2024-es májusi-júniusi érettségi lesz az első, ahol a diákok a megújult követelmények alapján vizsgáznak. Mutatjuk, hogyan változik a középszintű matekérettségi 2024-ben.
Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnöknek az országgyűlés hétfőn.
Eduline/MTI
Uralkodók, képletek, regények – mindenféle témában felteszünk kérdéseket. Hány pontot szereztek?
Tornyos Kata
A 2024-es tavaszi óraátállítás március március 31-én (húsvétvasárnap) lesz. Ez azt jelenti, hogy hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára kell előretekerni az órát, tehát ezen az éjszakán egy órával kevesebbet alszunk.
A gyerekek rendszeresen nem kaptak enni, se inni, büntetésből nem aludhattak a saját ágyukban és égési sérüléseket szenvedtek.
Tornyos Kata
Nem véletlen, hogy a világon ott a legkisebb a termékenységi arány.
Tornyos Kata
Béremelést követelnek az állami fenntartásban maradt egyetemek oktatói, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szerint egységes bértáblára lenne szükség.
Eduline/MTI