#Egyéb





Itt a kormány rögtönzésének újabb "vívmánya"

Az új felsőoktatási koncepció helyhez kötné a külföldre készülő diplomásokat, ezért felmerül a kérdés, nem tervez-e hasonlót a minisztérium a Magyarországon maradó pályaelhagyók esetében is. Az oktatási államtitkárságon azt mondják, nincs szó ilyesmiről, a HÖOK szerint az összes röghözkötő szerződés értelmetlen, az oktatáskutató pedig a végig nem gondolt oktatási kormányzati rögtönzés részeként tekint minderre - írja a hvg.hu.







Mit lehet tanítani az iskolákban az új alkotmányról?

A jövő év január 1-jén életbe lépő új alaptörvényről tart konferenciát a Történelemtanárok Egylete jövő szombaton Budapesten; a tanácskozáson előadást tart Sólyom László volt köztársasági elnök és Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke is.


Megnyerheti-e Hoffmann Rózsa az oktatási háborút?

A KDNP-s Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett köznevelési törvény – immár közszemlére tett – koncepciója szellemiségében semmit nem változott a korábban kiszivárgott verzióhoz képest, noha időközben oktatási szakemberek, köztük fideszes politikusok is betámadták. A kodifikált verzió már készül, mindez azonban nem jelenti azt, hogy Hoffmann Rózsa megnyerte a "háborút" - írja a hvg.hu.




Mennyit lehet keresni diplomával?

A férfi menedzserek és cégvezetők átlagosan havi bruttó 700 ezer forintot keresnek, 33 százalékkal többet mint a bruttó 526 ezer forintos átlagfizetéssel rendelkezői női vezetők - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu oldal legfrissebb felméréséből.


"Mintha Hoffmann Rózsa pikkelne ránk" - egyetemisták és tanárok is tüntettek a Kossuth téren

Több száz egyetemista, főiskolás és pedagógus tiltakozott a kormány oktatási tervei ellen a szakszervezetek szombati demonstrációján. A D-Daynek nevezett tüntetéssorozathoz a Hallgatói Hálózat és a két nagy pedagógus-szakszervezet is csatlakozott. Az eduline által megkérdezett egyetemisták azt mondták, azért mentek ki a Kossuth térre, mert az oktatási államtitkárság "ki akar tolni" velük.



Tévhit, hogy az óvodásokat nem szabad a konyhába engedni

A háromévesekre nyugodtan rábízhatjuk az ételek kevergetését, az óvodások kiválóan boldogulnak az avokádó püré elkészítésével, a hétéveseket pedig egyáltalán nem kell félteni egy apró hámozó késtől - írja egy gyermekeknek szánt új szakácskönyv, amely igyekszik leszámolni a tévhitekkel.


Százéves az ország egyik legjobb középiskolája

A Fazekas története egybefonódott a város, az ország és a nemzet elmúlt száz évével - mondta Tarlós István főpolgármester a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Iskola és Gimnázium alapításának 100. évfordulóján rendezett ünnepségen.


160 milliárdot kapnak működésre az egyetemek és főiskolák

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezetén belül az oktatás területén az előző évhez hasonlóan 2012-ben is kiemelt figyelmet kap a közoktatásban a határon túli kapcsolatok erősítése, fenntartása, valamint a kisiskolák további támogatása, amely már nemcsak újraindítást, hanem a finanszírozási problémákkal küzdő iskolák megsegítését is jelenti - olvasható a jövő évi büdzsé Országgyűlésnek pénteken benyújtott tervezetében.