Igazolatlan hiányzások: 18 éves diákot is védelembe vehet a jegyző

A jogbiztonság elvét sérti, ha fennmarad a 18. életévét betöltött fiatal felnőtt védelembe vétele, amit még a nagykorúsága előtt rendeltek el, ezért Szabó Máté ombudsman jogszabály-módosítást javasol.

  • Eduline

A hatályos jogszabályok szerint az 50 óránál igazolatlanul többet mulasztó tanköteles gyermek iskoláztatási támogatásának folyósítását a jegyzőnek fel kell függesztenie és a gyermeket - életkorától függetlenül – védelembe kell vennie. A védelembe vétel célja, hogy a szülőt támogassa nevelési, gondozási feladatai ellátásban, elősegítse a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetését, családban való nevelkedését.

A védelembe vételi határozat ennek érdekében a szülőre ró kötelezettségeket, és a gyermek számára állapíthat meg magatartási szabályokat. A védelembe vétellel egyidejűleg családgondozót kell kirendelni, és az intézkedést a tanév végéig akkor is meg kell hosszabbítani, ha a gyermek időközben nagykorú lesz - ismerteti a közlemény. 

Az ügyben Szabó Máté a nemzeti erőforrás minisztert szakmai álláspontja kifejtésére kérte, és azt a választ kapta, hogy a szaktárca vezetője - az olyan rendkívüli élethelyzetektől eltekintve, mint a fiatalkorú házasságkötése vagy a saját gyermekről való gondoskodás – a gyermek, fiatal felnőtt érdekében indokoltnak tartja a védelembe vétel kötelező elrendelését és fenntartását. 

Egy éve szigorú szabályok vonatkoznak a lógós diákokra

Az ombudsman a miniszterrel abban egyetértett, hogy ösztönözni kell a hátrányos helyzetű gyermekek tanulását, iskolába járását, az ehhez nyújtott állami segítségről a nagykorúsághoz közel álló, vagy már nagykorú tanulók esetében sem lehet lemondani. Álláspontja szerint azonban a gyermekjóléti alapellátás számára nem lehet előírni olyan konkrét, számon kérhető feladatokat, határidőket, amelyekkel a 18. életévét néhány hónapon belül betöltő fiatal tankötelezettség-teljesítése elősegíthető, vagy kikényszeríthető lenne.

Az ombudsman a nagykorúsághoz közel állók igazolatlan mulasztása esetében formálisnak tartja a mérlegelés nélküli védelembe vételi kötelezettséget. Az pedig sérti a jogbiztonság követelményét, ha a védelembe vételt a 18. életév betöltése után is fenntartják - állapította meg Szabó Máté. 

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ezért a nemzeti erőforrás miniszternek javasolta, fontolja meg a jogszabály módosítását, amelynek eredményeként az iskoláztatási támogatás felfüggesztésekor a jegyző mérlegelési jogkörben dönthetne, szükséges-e védelembe venni a nagykorúság előtt álló gyermeket. Szabó Máté indítványozta azt is, hogy helyezzék hatályon kívül a törvénynek azt a rendelkezését, amely előírja a védelembe vétel fenntartását a betöltött 18. életév után is.

MTI 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.