A strasbourgi bíróság vizsgálja a magyar pedagógusok sztrájkjogait
A bíróság döntése szerint magyarázatot kell adnia a kormánynak arra, hogy mi szükség volt a pedagógusok egyesülési jogának és a bírósághoz fordulás jogának szélsőséges korlátozására.
A bíróság döntése szerint magyarázatot kell adnia a kormánynak arra, hogy mi szükség volt a pedagógusok egyesülési jogának és a bírósághoz fordulás jogának szélsőséges korlátozására.
Az iskola június óta nem fizette az épület bérleti díját.
Székács Linda
Már szeptember végén is várják az érdeklődőket egyes középiskolák.
Székács Linda
Az üvegszilánkok több nagyobb eret is elvágtak a karjában.
Székács Linda
Ettől függ, hogy a tanárnak mennyi ideje van a dolgozatok javítására.
Az idei felvételin a tanító alapszakra felvettek döntő többsége 27 éven felüli.
A 32 éves férfi azt mondta, hogy a lánnyal szerelmi kapcsolatban volt.
Sárga láthatósági nyakbavaló, matricás füzet és egy csapatnyi gödöllői gyerek, akik reggelente nem autóval, hanem gyalog, szervezett felnőttkísérettel érkeznek az iskolába.
A laborgyakorlatok és a szemináriumok tartása mellett pedig a Cambridge doktori képzésén újgenerációs rákellenes gyógyszerek fejlesztésén fog dolgozni.
Székács Linda
A felvételin tanulmányi pluszpontot kaphattok érte, de akár a diplomamunkát is kiválthatjátok egy OTDK dolgozattal.
A félév elején egyszerre kéthavi ösztöndíjat is kapnak a hallgatók.
Két magyar egyetemváros is bekerült a Campus Advisor 50-es listájába.
Székács Linda
A 14 éves fiút egy 32 éves tapasztalt ökölvivő úgy megverte a szombathelyi Haladás bokszedzésén, hogy utána a gyereket kórházba kellett vinni.
Izgalmas feladatra bukkantunk az ötödikes matekkönyv 16. oldalának alján.
A 2019-ben pár nap leforgása alatt elhunyt két és fél éves fiú ügyével kapcsolatos tavalyi kúriai határozatot idén augusztusban tette közzé az a „Vidéki prokátor”, aki a februári kegyelmi botrányt is kirobbantotta.
Rodler Lili
Válaszolunk.
Székács Linda
Az életmentő műtét körülbelül 5 millió forintba került a távoli szigetországban.
Székács Linda
Légúti fertőzések, gyomor- és bélrendszeri betegségek, de szerencsére a Covidtól már nem kell annyira tartani ősszel. Megkérdeztük Dr. Rósa Ágnest, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) alelnökét, hogy milyen vírusok terjednek a legjobban a diákok között, és mit tehetünk a védekezés érdekében.
A szövegkörnyezetből kivett szavakról kell felismernetek a verset, a múzsát vagy éppen egy várost.