Több ezer forintot spórolhattok - csak a diákotok kell hozzá
Milyen kedvezményeket vehettek igénybe az egyetemi vagy főiskolai diákigazolvánnyal?
Milyen kedvezményeket vehettek igénybe az egyetemi vagy főiskolai diákigazolvánnyal?
Eduline
Emlékeztek még a trükkre a kosárlabdával? Most emelték a téteket a kísérletezők és a felhők fölött engedtek el egy labdát. De nem is akárhogy.
Eduline
Tuti, hogy te is untad már, hogy folyton érthetetlen képleteket kellett bemagolni vagy megpróbálni felfogni a kémiai és fizikai reakciókat. Most megnézheted, igazából mikről is tanultál.
Eduline
Néhány hét múlva kiírják a Bursa Hungarica-ösztöndíjakat, amelyre az elsőéves egyetemisták és főiskolások is pályázhatnak.
Eduline
Szeptember 1-jén kezdődik a tanév: itt találjátok az első félév legfontosabb dátumait.
Eduline
A wari nép minden eddig ismert civilizációnál stílusosabban írta ki magát a történelemből.
Eduline
Minden negyedik diák egy legális szerrel, a modafinillel turbózza fel az agyát vizsgák előtt. Ez a kutatók szerint egy érdekes etikai kérdéshez vezet.
Eduline
Eddig azzal jött haza a gyerek, hogy a menzakaja rossz, ezért nem ette meg, pár hét múlva pedig azzal állíthat be, hogy most meg fura, új ételt adtak, ezért nem ette meg – ez a legsötétebb prognózis az alig pár hét múlva startoló közétkeztetési reform debütálásával kapcsolatban.
Eduline
Két-hárommillió forintba kerül az alapszakos diploma a számításaink szerint. A legrosszabbul azok járnak, akik otthonuktól távol, albérletben élnek, és önköltséges szakon kezdik meg tanulmányaikat szeptemberben.
Eduline
Közeledik a tanévkezdés - ha nem jutottatok a kötelező olvasmányok listájának végére, itt találtok egy kis segítséget.
Eduline
Az angol és a dél-koreai diákok a legboldogtalanabbak egy négy kontinens 15 országára kiterjedő felmérés szerint.
Eduline
Szakok szűnnek meg, egyetemek és főiskolák alakulnak át vagy olvadnak össze. Sok változás vár a felsőoktatásra a 2015/2016-os tanévben - ezeket gyűjtöttük össze.
Eduline
Reneszánszukat élik a tévésorozatok: mi most olyanokat gyűjtöttünk össze nektek, amelyekben egyetemisták életét követhetitek nyomon.
Eduline
Azt, hogy ma már úgy manipulálják a fotókat, ahogy csak szeretnék, mindenki tudja. De hogy a történelem ikonikus képei is gyakran hazudnak, már lehet meglepő.
Eduline
Nem tudni, mi lett volna, ha a németeknek is sikerült volna atomfegyvert előállítani a második világháború vége előtt. Hogy ez kudarcba fulladt, azt hat norvég kommandósnak is köszönhetjük.
Eduline
Közel tízmilliárd forint adósságot görget maga előtt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, de a kormány arra törekszik, hogy a tartozásokat augusztus végére „kisöpörjék”.
Eduline
Professzor lett Mocsai Lajosból, miután Balog Zoltán javaslatára Áder János kinevezte őt. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság idén nem támogatta a kézilabda-vezető kinevezését a díszdoktori címre, mégis kinevezték őt.
Eduline
Egy új kutatás szerint később kellene kezdődnie a napi tanításnak az iskolákban, hogy javuljanak a tanulmányi eredmények.
Eduline
Hamarosan már nem csak a moziban élvezhetjük majd a 3D-s képeket.
Eduline