#Egyéb



Megvan a csodafegyver? Így oktatna a kormány pénzügyekre

A magyarok pénzügyi ismeretei nem mutatnak túl rózsás képet, és ezt a kormány is látja. Bár fontosnak tartják a köznevelési tárcánál, hogy az iskolában készüljenek fel a gyerekek az alapvető ismeretekből, az iskoláknak csak tizedében oktatnak pénzügyi tárgyakat. A kabinet időszakos projekteket indít, a kerettanterv módosítása nincs napirenden.







Panaszkodott az iskola? Ellenőröket küldenek rájuk

Rétvári Bence a közétkeztetés reformjáról azt mondta, mivel az intézmények többségében nem volt panasz, azok kisebb hányadában viszont nagyon hangos kifogások fogalmazódtak meg, ezért utóbbiaknál a kormányhivatal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálja azokat.



Ő az ország legintelligensebb diákja

Péterfia Judit, a budapesti Corvinus Egyetem kereskedelem-marketing szakos hallgatója és Bán Róbert, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) informatikus hallgatója nyerte meg a Nagy Diák IQ teszt döntőjét, amelyet szerdán rendeztek meg a Várkert Bazárban.



Ilyen támogatást kaphatnak a munkanélküli pályakezdők

Az iskolából kikerülve sokan elveszettnek érzik magukat, hiszen általában az első munkahely megtalálása az egyik legnehezebb feladat. Bár diplomával viszonylag hamar, és nagy eséllyel találhattok munkát, érdemes körbenézni, hogyan lehet átvészelni az iskola és a munka közti időszakot. Sajnos szűkösek a lehetőségek.




Botrányosan kevesen tanítják ezt a tárgyat, az államtitkár sem boldog

Össztársadalmi érdek a pénzügyi műveltség fejlesztése, mert a racionális alapokon nyugvó egyéni és vállalati döntések hozzájárulnak a nemzetgazdaság növekedéséhez, fejlődéséhez is - mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a Privátbankár.hu konferenciáján. Pölöskei Gáborné államtitkár szerint az iskolák 10%-a tanít pénzügyi ismereteket, ezért tematikus hetekkel lehet ilyesmit oktatni a diákoknak.