Ismét bebizonyosodott, hogy nem a táblagépektől lesznek okosabbak a gyerekek

Hiába vannak táblagépek egy iskolában, attól még nem biztos, hogy a diákok ennek hasznát is veszik – legalábbis ez történt most Nagy-Britanniában.

  • Eduline

 

pixabay.com

Egy felmérés szerint az általános- és középiskolai tanárok egyharmadának fogalma sincs, hogyan használja a modern technológiát az oktatásban, és ezt nem is nagyon titkolja - írja a Telegraph.

Ez azért is különösen fájó a brit kormánynak, mert csak idén 623 millió fontot költöttek arra, hogy modernizálják az oktatási eszközöket. Számítógépek, táblagépek, interaktív táblák, fejlesztő programok – többségük kihasználatlan marad, mivel a tanárokat nem készítették fel arra, hogyan használják ezeket a mindennapokban.

Az OECD-nél erre már rég rájöttek, nemrég pedig eredményeket is publikáltak a témában. Kitűnően rámutattak arra, hogy nem elég az, ha a kormányok sok digitális eszközt vásárolnak az iskoláknak, mert önmagukban ezek nem javítják a diákok képességeit, csak ha megfelelő módon tudják hasznosítani.

Itt olvashattok arról, hogy az OECD szerint ronthatja is a teljesítményt a gyakori számítógép használat. Itt pedig arról írtunk, hogy a közoktatási tárca fel akarja szerelni az iskolákat digitális eszközökkel.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.